Amikor becsúszunk egy-egy kevésbé kedvező élethelyzetbe, teljesen jogosan hihetjük, hogy ennyire vacak csak nekünk lehet.
Ilyenkor szorongató az állapot, tompulnak az érzékelőink, szűkül a látómező. Teljesen mindegy, hogy párkapcsolati kudarc nyirbálja az önértékelésünk, vagy munkahelyi stressz tépázza az idegrendszerünk. Az is lehet, hogy családi viszályok visznek zsákutcába, vagy akár anyagi veszteségeink hozzák el a kilátástalanság állapotát. Mindegy. A mechanizmus és közben megélt, egyre szűkülő világunk nagyon hasonló csapások mentén bontakozik kis és temet maga alá. Szinte robot-üzemmódra váltunk, ha nem vesszük észre időben a spirál-szerű folyamatokat.
Sok verzió van, de az egyszerűség érdekében most kiemelem a legjellemzőbbeket:
- Annyira sérülünk az átélt helyzet során, hogy mentálisan is megborulunk (időszakosan vagy akár tartósan). Talán azért, mert bármit elkövetünk, hogy ne szembesüljünk a tényállással, ne kezdjünk semmit a történet üzeneteivel, ne változtassunk mindazzal, ami tanítás jelleggel a “katasztrófán” keresztül érkezik az életünkbe.
- Nem lesznek mentális problémáink (vagy nem szembetűnőek) mi mégis kerülünk, kerülgetünk, ahogy csak lehet. Tagadásban vagyunk, állandó önigazolásban. Kívül keressük a felelősöket, újra és újra felmentjük a játszma további résztvevőit.
- Van baj, tökéletesen érzékeljük. Nem is tagadjuk, de nem tudjuk megoldani, mert már régen túlnőtt rajtunk. Annyit teszünk, hogy befelé fordulunk, dédelgetjük szorongásainkat, együtt létezünk a helyzettel, maximum valamilyen módon tompítjuk az elviselhetetlent. Gyógyszer, drog, alkohol, vásárlási mánia vagy akármi, ami segít lebegni (akármilyen kicsiny mértékben) a megoldatlan és fájdalmas helyzet felett.
- Van megrekedés, de nem érzékeljük bajnak. Inkább kihívás, változásra sarkallás. Felismerjük, hogy megérkezett életünkbe a “sorscsapás” és készek vagyunk tanulni belőle. Nem csak elméleti szinten. Sőt, leginkább a tettek mezejére akarunk és tudunk is lépni.
Minek a haj, ha itt a baj?
Emlékszel még Münchausen báró történetére? A nagyot-mondó pasi, aki a hajánál fogva rángatta ki magát a mocsárból. Sőt, mit neki egymaga, még a lovát is. A bácsi krónikusan hazudozó volt, lett is belőle egy szindróma, most mégsem ez a lényeg, nem is innen szeretném megközelíteni a sztorit. A báró látta, hogy vacak a helyzet. Nem hazudta magának, hogy dehogy, ez nem mocsár, nem is fog elsüllyedni. Nem várt sokáig, ahogy tudatosult benne a megváltozott állapot, azonnal a hajához kapott és intézkedett. Szimbólum, oh persze. Az üzenet az, hogy egyéni felelősségvállalásban gondolkodott, nem várt külső segítséget. Képes volt felmérni a körülményeket, kereste a lehetőségeket és nem félt először belső tartalékaihoz nyúlni. Önsegítés lesz itt a kulcsszó megint!
Hogyan kezdjük?
Egy szép reggelen már nem hazudunk tovább. Ott állunk a tükör előtt és a saját szemünkbe nézünk. Képesek vagyunk kimondani, hogy baj van, azt is, hogy a korábbi stratégiák (ha voltak) nem hoztak átütő sikert. Innentől pedig már semmi sem lesz olyan, mint korábban, mert lesz rálátásunk. Ha van rálátásunk, akkor társul hozzá megértés és elindul a folyamat.
Párkapcsolati válság? Egy idegennel élünk? Esetleg egy szép szerelem már régen romboló üzemmódban van és olyan sok sebből vérzik, hogy esély sincs arra, hogy a régi állapot visszajöjjön? Talán jobb lenne külön utakon? Az is párkapcsolati válság, ha nincs. Hónapok óta? Évek óta? Megvizsgáltuk, hogy miért menekülünk? Mitől félünk? Hol a mumus?
Munkahelyi gondok? Mindenki hülye lett hirtelen körülöttünk? Betoppant a kiégés és nem voltunk éberek, most meg már lekötözött karokkal életképtelennek érezzük magunkat? Esetleg semmi sem motivál? Vagy jóval több van bennünk és nagyon itt lenne az ideje szintet lépni? Esetleg eljött az idő egy totális újratervezésre? Vállalkozni? Valami újat teremteni? Saját úton haladni? Megrekedt vállalkozást szélnek ereszteni?
Karrier-válság? Hivatás a munka helyett? Tele vagyunk félelemmel, mert bizonytalansággal teli az új terv? Esetleg vonz bennünket valami, amit másoknál látunk és képtelen vagyunk megtalálni a saját miértjeinket? Úgy érezzük, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, mégsem jön az átütő siker? Lehet, hogy olyan régóta nézzük ugyanonnan, hogy már nem vagyunk képesek új nézőpontokat beengedni?
Én-kép téma? Már nem jó a korábbi? Túlnőttünk rajta? Kicsit bizonytalan? Kellően reális vagy épp annyira zavaros, hogy minden tévesen összenőtt ál-arctól jó lenne megszabadulni?
Családi játszmák hálójában vergődünk? 3-5 év otthon-lét után keressük az utat vissza a világba? Néhány éves gyerekek mellől bátortalanok a lépések újra a felnőtt világ felé? Érezzük, hogy aki kimarad, az lemarad, mégsem tudjuk, hogy hol vegyük fel a fonalat? Sőt, talán már nincs is kedvünk vagy erőnk felvenni a régi fonalat? Na igen ám, de ha a régi nem, akkor mi legyen az új?
Megérkezett a szokásos sorscsapás talán, betegség formájában? Túl vagyunk már a “miért pont én?” kérdésen? Hajlandóak vagyunk már mögé nézni? Tudjuk, egyáltalán elhisszük, hogy betegségeinknek üzenetei vannak? Van elég türelmünk, hogy felgöngyöljük, megértsük, érdemben változtassunk?
Folytathatnám… Elképesztően hosszú a sor, ahol jelentkezhet az a bizonyos “baj”. Szerintem pontosan tudod, érted, és talán már monitorozod is a saját történetedben.
Most jön akkor a kellemetlenebb része. 🙂
1. Felismerted? Beismerted?
2. Akarsz vele valamit kezdeni vagy még vársz kicsit? Pontosan mire?
3. Kiráz a hideg az akció-tervtől? Nevezd el másképp! Nem akarod leírni? Akkor mondd rá a hangrögzítődre! Csinálj egy fotó-montázst, keress pár szimbólumot, ragasztgass positokat a tükörre! Bármi jó, csak legyen a Te megoldásod! Ezért készítettem el az Újragondoló Naplót, hogy inspiráljon, kellően motiváló legyen, hogy saját, egyéni megoldásokban gondolkodj és még meg is valósítsd az, ami valóban fontos. A számodra! Érdekel?
4. Már bizsereg az összes zsigered? Akkor sokkal nagyobb ugrásra készülsz. Legyen stratégiád! Az akármilyen kicsi is jó, egészen a profin kidolgozott stratégiai tervig. Lényeg, hogy támogasson, érdemi részek legyenek benne és tudj (és akarj) velük mit kezdeni.
5. Beindulnak a változások? Na itt lesz a következő lépcsőfok. Az egó nagyon ügyes kis biztonsági játékos. Érvek sora lesz nagyon hihető, amelyek esetleg arra késztetnek, hogy visszakozz. Ne feledd, ez már sokszor megtörtént… viszont a mostani, újszerű megközelítéseid, elhatározásod, belső vágyad pontosan tudja, hogy mit-miért tesz. Azt is tudod, hogy Te döntöttél így. Mert eljött az idő. Ha most visszakozol, akkor elodázod a megoldást és még jobban fog szorongatni az a helyzet, ami már most is elviselhetetlen sokszor.
6. Végig a célon tartod a szemed. Belső bizonyosságod támogat, hited sziklaszilárd. Ha meginogsz és már kevés az, hogy a saját hajadon keresztül húzod ki magad, akkor bevonsz időszakosan segítőket, olyan szakembereket, akik nem helyetted oldják meg a problémákat, de akár új nézőpontokhoz segítek, amelyek újabb lendületet adnak. Üres duma nem kell, felszínt kapargató motivációs előadások sem a Te szinted. Hozzád illő szakembernek szavazz bizalmat, aki érdemben képes lendületet generálni benned!
7. Haladsz, közben kezeled a türelmetlenséged. Kézben tartod a folyamatokat, nem rohansz előre, de nem is engeded meg magadnak, hogy lemaradj a változásaidhoz képest. Mindig megvárod, hogy a lelked is megérkezzen az új állomásra. Ha stabil minden, akkor lépsz tovább.
8. Nem félsz ünnepelni! A sikereid, a magadba vetett hited, a meglátott és megteremtett lehetőségeid. Újra és újra. Azért, hogy legyen újabb muníció, ami továbbsegít.
9. Látod, hogy ez egy játék? Sok sírással és még több nevetéssel. Ha csak annyira veszed komolyan, amennyire épp kell, akkor nem vacakolsz a kelleténél többet a múlttal, de a jövőben sem tévedsz el. Megtanulsz a lehető legtöbbször jelen lenni, ami pont elég alap ahhoz, hogy a bajból kigyere. Akár van hozzá hajad, akár nincs.
Az élet szép! 
Mondtam már?
—————————————————————-
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®