Home / spiritualitás / Nehogy már azt kapjam, amit kérek!

Nehogy már azt kapjam, amit kérek!

Elég eltérően gondolkodunk a világról és arról, hogy a “rend” létezik, vagy a fennálló rendetlenség pusztán a véletlen műve. Ha a szkeptikusok társaságának bejegyzéseit olvasgatnám napestig, akkor valószínűleg minden cáfolat cáfolata is igaznak tűnne egy idő után, mégis mélyen, a szívem mélyén úgy hiszem, hogy igaz lehet az, hogy ahol a figyelem, ott az energia.

Mániákusan gyűjtöm a történeteket, amikor beigazolódik, hogy micsoda elképesztő rend van a világban. Persze most azonnal ezer ellenérv eszünkbe juthat és sorra tódulnak a példák az igazságtalanságokról, szívszorító jogtalanságokról, arról, amikor látszólag Isten elfordult egy pillanatra és gondviselő keze nem óvja a történet szereplőit. Igen tudom, én is számtalanszor megéltem, mégis hiszem, hogy a rend létezik. Talán csak túl közelről nézzük és így nem látjuk.

Tegnap levelet kaptam egy jó barátnőmtől. Így kezdte: Leírom ezt neked, mert tudom hogy te szereted az ilyen történeteket…” Valóban, szívet melengető történet volt. Lesz olyan, aki megmosolyogva azt mondja, hogy sima belemagyarázás. Meg véletlen. Meg puszta egybeesés. Lehet. Én mégis szeretem messzebbről nézni.

Légyege az, hogy barátnőmet még az ág is húzta mostanában, beázott a lakása és már többedszerre próbálták kijavítani, de mindig kiderül, hogy nem sikerült. Sokszor vágyta már, hogy segítsenek az Égiek, hogy végre megoldódjon a helyzet… Ezen küzdés közben tönkrement az egyik redőnye, amit meg kellett csináltatnia, váratlanul rászakadt a feladat, hogy 15.000 Ft-ot kifizessen a mesterembernek. Megtette. Közben? Persze a felszínen bosszankodott, mérgelődött. Aztán tegnap felszaladt a szemöldöke a postán, sorban-állás közben. A számláit szorongatva a távfűtéses csekk csillagokat tartalmazott, a szokásos, 15.600 Ft-os részlet helyett. Meglepve olvasta, hogy túlfizetése volt az elmúlt hónapok során, így most nem kell semmit fizetnie az adott hónapra. Átvitt értelemben rászakadt egy kisebb összeg. Pont annyit kapott, amennyire szüksége volt. Semmivel sem többet, de kevesebbet sem. Hogyan lehetséges ez, hogy a Mindenség ilyen gyorsan a segítségére sietett? Nem tudom pontosan a részleteket, de nagyon úgy tűnik, hogy a szálak szövögetése jóval korábban elindul, hogy egy adott pillanatban összefussanak és a hiányzó részletek bekerüljenek a kirakósba, és összeálljon a kép. Már persze akkor, ha figyeljük az egészet. Ha meg nem figyeljük, akkor is összeáll a kép, csak akkor fogalmunk sem lesz róla.

Kicsit messzebb megyek, mert ezt jóval nagyobb távlatokból célszerű figyelni! Járt hozzám egy fiatal hölgy, aki régóta vágyott babára. Azt mesélte, hogy nagyon féltette a szép alakját, feszes bőrét, formás melleit, így még az esküvője után is sokszor imádkozott az Égiekhez, hogy csak ezen a nyáron ne legyen terhes, hogy még el tudjanak menni nyaralni. Aztán következő évben azon imádkozott, hogy majd nyáron legyen terhes, hogy még ezen a télen el tudjanak menni síelni. Aztán következő évben azon sóhajtozott, hogy csak ezen az őszön ne legyen terhes, mert nincs kedve nagy pocakkal senyvedni nyár végén. Nagyon tiszteltem az őszintesége miatt, mert évekkel később, amikor az irodámban ülve, közösen az okokat térképeztük fel, hogy miért tart ott, ahol, teljesen másodlagos szálként futott be a térképünkre e korábbi ima-sorozata. Mit is szeretett volna igazán? Időt nyerni? Mihez? Hű ezt nehéz a részletek pontos ismerete nélkül megmondani, talán nem is feladatunk most. Egy biztos, nem volt kész az anyaságra, mindig talált valamit, amit jobban szeretett volna. A vágyai energiái pedig mindig meg is valósítottak sorra ezt-azt, ami jóval közelebbi cél volt egy kisbabához képest. A gondolatai mindig sokkal-sokkal rövidebb távban voltak csúcsra járatva, így talán igazán nem is engedte be a szívébe a felszínen oly fontos témáját, gyermeke megérkezésének vágyát. Ugyanis könnyű megtévedni! Azt kellene figyelni, amit magunknak suttogunk, szépen, következetesen, aránylag rendszeresen! A felszínen mantrázott szép szavaknak sokszor semmi köze nincs a gondolatainkhoz, valódi vágyainkhoz, mélyben húzódó, tudattalan hiedelmeinkhez, amelyek feltárás hiányában szépen, csendben “végzik” a dolgukat.

A gondolatból szó lesz. A szóból tett, és a tettből szokás. Ügyelj a gondolataidra, vagy arra ébredsz,
hogy olyasmiért harcolsz, amiben soha nem hittél igazán. (Jennie Melamed)

Egy másik ügyfelemmel tegnap az ideális társáról beszélgettünk, hogy a sors majd keresztezi az útjukat.Valahogy mindig olyan érzésem van, hogy másfele keringünk, pont elkerüljük egymást. Mindig máshol vagyok. Minden nap más úton járok be dolgozni. Nem a megszokott dolgok vannak körülöttem. Nem követek sémákat, mindig cikázok, az érzelmeimet követem. – mondta. Való igaz, a “sorsnak” ilyenkor nagyon kell figyelnie, mert kicsit megnehezíti a dolgát, de szerintem teljesen nem lehet kikerülni azt, amivel vagy akivel dolgunk van. Mondott még pár olyan mondatot is, amiben sok-sok romboló hiedelem volt, ami arról árulkodott, hogy sokszor nem is hisz már benne, szomorúságát a reményvesztett állapot fogja karon és a türelmetlenséggel megspékelve állandóan visszazavarja e téma megvalósulásának startvonalára.

A Sors és az ő szálai

Pár éve egy előadáson ültem, ahol Somogyi Péter Lélekszerelő egy történetet mesélt el arról, hogyan szövődnek a szálak, amikor a Sors el kezdi rendezi nekünk a történetet. Elég hosszú, de a lényegét megpróbálom emlékezetből most leírni:

Vera régóta vágyik egy társa, szíve mélyén dédelgeti a Férfi energiáját, akit maga mellé képzel. Felkerül Budapestre, ahol nagyon egyedül érzi magát. Beiratozik egy rajzkörbe, ahol egyre szebb munkái születnek. Egyre felszabadultabb, barátokra talál, élvezi az életet, munka után egyre többször a kiállítására készül, amit a rajzkör szervez a hallgatóknak. Eközben Béla nem talál munkát Szolnokon és egy barátja felhívja magához Budapestre. Nincs senkije, szabad és jó szakember, megígéri, hogy támogatja majd és szerez munkát neki az ő szerelő üzemükben. Béla felszámolja szolnoki életét, elrendez mindent és felköltözik a fővárosba. Beilleszkedik az új helyen, de nem igazán találja önmagát. Egy idő után a kollégái sörözni, meccsre hívják, baráti beszélgetésekre. Egyik alkalommal egy barátja megemlíti, hogy  felesége valami rajzkörbe jár, ahol többed magukkal kiállítást szerveznek. Elhívja Bélát, aki örömmel mond igent, hátha új embereket ismerhet meg. Eközben Vera következetesen vágyik a társára, de az idő múlásával folyamatosan formálódik benne, hogy ki illene hozzá. Farigcsál, alakít, lemond, lejjebb ad, kihúz a listájáról. Tudattalanul hiedelmeit erősíti, általánosít az egyre gyatrább másik nemről. Gondolataiban egyre-másra alakítja önmagáról alkotott képet, önbizalma megnyirbálódik. Sokszor szomorkodik és úgy érzi, hogy mindenkinek van társa, csak neki nem és már bárkivel beérné, csak legyen valakije. Mert talán a középszerű is jobb, mint egyedül.

Időközben Sors is jól halad, már csak 2 nap van a kiállítás megnyitóig. Minden kép a falon, egyik sem ferde, elégedettek a hallgatók. Csoporttársak Verát a közeli bárba hívják, hogy lazítsanak egy pohár bor mellett a hosszú időszak után. Vera örömmel megy, régóta nem volt szórakozni. Alig egy óra múlva Jani jelenik meg a pult mellett és szórakoztatni kezdi a spicces lányt. Csillogó szemei arról árulkodnak, hogy bármit mondhat, minden érdekes. Vera egyre boldogabb és úgy érzi, hogy az Univerzum meghallgatta a kérését, itt van egy pasi, aki kíváncsi rá. Hogy nem olyan, amilyenről anno álmodott, hogy nem olyan a hangja, érdeklődési köre, humora… szemébe nézve sem jön az ismerős érzés… na és?!? Akarja őt és ez pont elég. Hazamegy hozzá… és ezzel elkezdődik egy történet, amiről még nem tudjuk, hogy milyen hosszú lesz.

Mi történik közben Sors háza táján? Ezt látva Sors el kezdi visszabontani a szálakat. Bélát váratlanul baleset éri. Vagy kirúgják a munkahelyéről. Vagy épp visszahívják Szolnokra egy jobban fizető munkára. – Már nem emlékszem. Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a Sors el kezdi visszabontani a szálakat. Mert közben a lány már mást kért. Megváltoztak az energiák, a fókusz, szinte minden. Így mást kellett, hogy kapjon. Mert mást volt már a vágya.

Lehet, hogy ez csak egy mese. Vagy fikció. Fogalmam sincs, mégis évek óta olyan sokszor eszembe jut ez az előadás, amit talán az első Everness Fesztiválon hallottam. A sors visszabontja a szálakat. Kiráz a hideg újra és újra. Ezek szerint az is elképzelhető, hogy a Sors folyamatosan szövi a szálakat. Ha pedig tiszta szívűek vagyunk, következetesek, egymásra épülnek a gondolataink, vágyaink, álmaink, akkor az út mindig keresztezni fog más utakat. Így találkoznak szerelmesek, barátok, munkahelyek és munkavállalók, betegek és gyógyítók, szomszédok és barátok. Így jönnek egymás felé emberek, feladatokkal, szerepekkel, játszmákkal és játékkal. Így érnek össze megfelelő szálak és haladnak együtt, amíg tart a “feladat”.

A múltkor épp Zentai Anna asztrozófus előadásán voltam. Legtöbbször csüngök Anna minden szaván, annyira letisztultan és tű pontosan fogalmaz. Legutóbb nagyon érdekes gondolattal ajándékozott meg. Szintén a szálakról volt szó. Azt mondta Anna, ha nagyon kerülgetjük azt a személyt, akivel találkoznunk kellene az eredeti terv szerint, állandóan kitérünk és szabotáljuk a találkozást, akkor sincs minden veszve, mert rendszerint az Égiek “beadnak” egy másikat, egy nagyon hasonló energetikával rendelkezőt.

Legenda mindez? Talán igen. Mi van akkor, ha nem az? Van kedved megcáfolni? Nagy öröm lenne a szívemben, ha itt lent hozzászólásban elmesélnél egy történetet, amikor nem volt kétséget azzal kapcsolatban, hogy nagy-nagy rend van a világban. Van ilyen történeted?

Megállíthatatlan gondolatok nyomában

Mégis vissza kellene térnünk ehhez a gondolat és energia témakörhöz! Tudatában vagyunk, hogy napi szinten mennyi gondolat cikázik a fejünkben? Mennyi gondolat és mennyi újabb gondolat, ami jól tarkón csapja a korábbi gondolatot! Elindul egy vágy, csoportosul köré az energia, formát ölt a valóságban (szinte azonnal vagy jóval lassabban), ami pont azért nem lesz olyan, amilyen induláskor volt, mert menet közben formálta ezer újabb gondolat. Ha ezt értjük és még el is fogadjuk, akkor talán azon sem lepődünk meg, hogy mindent megkapunk, amit igazán vágyunk… ráadásul pontosan úgy, ahogy szisztematikusan, sokszor nulla következetességgel összehordunk magunknak. Hogy nincs ekkora teremtő ereje az embernek? Azt hiszem, hogy akkor kedves olvasó nem vagy tisztában azzal a képességgel, amivel megérkeztél az életbe. Jó, elismerem, hogy extrém hülyeségekre vagyunk képesek, és azt is elfogadom, hogy nem lesz mindenki milliárdos, 5 gyerekes édesanya vagy miniszter, mert igazából nincs is benne a tervében, fogalma sincs, hogy azt hogyan kellene zsigeri szinten átéreznie és abban sem biztos, hogy boldog lenne tőle. Nincs is igazán rá szüksége. Miért? Mert nincs benne az eredeti tervében. Nem kapcsolódik a Mindenség egységéhez, az Isteni rendhez. Ami benne van, az viszont elképesztő támogatások közepette alakul, formálódik. Isteni egybeesések, sors-szerű találkozások, döbbenetes “véletlenek” kísérik azt az utat, amit lehet, hogy az adott pillanatban nehezítésnek, csapásnak vagy szimplán szívatásnak élünk meg. Utólag? Na ha még eszünkbe jut összefüggéseket keresni, mindig, MINDIG helyre kerül minden. Mi a nehezítés? Nos… az, hogy olykor egészen kicsi részleteket kell keresni. Azt meg jó nehéz a rohanó életünk közepette. (Halkan jegyzem meg, hogy ezért könnyebb azoknak, akik naplót írnak. Nagyon pontosan monitorozni tudják vágyaik és gondolataik alakulását. Mondjuk egy Újragondoló Napló pont erre (is) nagyszerű. 😉 Neked már van?)

Nem volt veled olyan, hogy egy témáddal kapcsolatban bevillan, hogy volt egy érzésed valamilyen részlettel kapcsolatban? Hogy az nem tetszik, nem illik bele a történetbe, valahogy ki kellene váltani, valami más kellene… vagy épp valamiért nagyon érdekes, megragadt nála a figyelmed stb. stb. ? Aztán később beúszik újra a gondolat, amikor már szövődnek a szálak, zajlik az esemény, hogy te jó ég, jóval korábban neked már volt ezzel kapcsolatban gondolatod, csak épp lassított filmszerűen kellene visszakockáznod életed korábbi eseményeit. Nekem olyan gyakran van ilyen. Mostanában szinte már tudatosan figyelek is rá, hogy na vajon ez az érzés, hogyan és milyen formában fog visszajönni a történetem alakulása kapcsán. Neked nem szoktak ilyen élményeid lenni?

Szóval célszerű lenne olykor behúzni a féket, körbenézni. Ha magasra kúszik a szemöldökünk és magunkat is elbizonytalanítjuk, hogy valóban azért kapjuk ezt, mert kértük, akkor tessék elhinni, hogy döbbenetes teremtő erővel bírunk. Csak nem épp a szirupos ezoterikus maszlag szerint kell értelmezni ezt az egészet. Az csak újabb zűrzavarhoz vezet. Bőven elég lesz előszedni a józan paraszti eszünket. Meg az őszinteségünket. Megfűszerezve egy adag nyitottsággal és kíváncsisággal, hogy merjünk próbákat tenni. Aztán benne lenni.

Olyan nem jut eszünkbe, nem lesz belőle őszinte vágy, nem társul hozzá teremtő energia, ami nincs benne az eredeti tervünkben. A hiba csak ott van a rendszerben, hogy bekúszik a képbe olyan gondolat is, ami talán nem is a mienk, csak magunkévá tesszük. Na ezek fognak időlegesen letéríteni az útról, lassítani vagy megállítani. Fura paradoxon, de tulajdonképpen azt is mi kértük, hogy a toporgás, türelmetlenség, látszólagos tökölődés közepette megint tanuljunk magunkról valamit. Aztán? Aztán ha zsigeri szinten jön az érzés, bizonyosság öleli a reményt, szívünk egyre hevesebben kalapál, mert kétség nem fér hozzá, szinte számítunk rá… akkor megérkezik, betoppan, kapcsolódik, összeérnek a megfelelő szálak. Ha nem hiszed, járj utána!

Az élet szép! Mondtam már?
—————————————————————-
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®

Kedvelted annyira, hogy hírét vidd?
3
Nagypéntek - Telihold - Húsvét
Szakadék fölött

Comments

comments

4 thoughts on “Nehogy már azt kapjam, amit kérek!

  1. 14 éves voltam, amikor talàlkoztam azzal a fiùval, aki életem 1. szerelme lett. 17 évesen összejöttünk, de elhagyott az elözö baràtnöje miatt. Nemrégiben 14évvel késöbb véletlenszerüen talàlkoztunk egy külföldi vàrosban,ahol mindketten nyaraltunk a baràtainkkal. Összegabalyodtunk, csakhogy neki azzal a baràtnöjével, aki miatt régen 17éves koromban elhagyott, babàjuk lett. Azt gondoltuk, hogy egyszeri alkalom ez az egész, viszont nem tudtunk ellenàlni a csàbítàsnak és viszonyba bonyolòdtunk. 1 év titkos viszony utàn vége lett, mert a sok ígérgetés ellenére nem történt nàla vàltozàs, a csalàdjàt természetes mòdon nem adta fel, öket vàlasztotta.
    Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, miért sodorta utamba ùjra az illetöt. ..??mihelyt ezt a kérdést felteszem, azonnal meg is tudom vàlaszolni. Hogy tanuljak ebböl az esetböl életem hàtralevö részéig.ö nekem egy lecke volt!,tudom, érzem, biztos vagyok benne.padlòra is tett rendesen, de felàlltam, levontam a következtetést, megtanultam a feladatot. Nagyon remélem, hogy a sors nem keresztezi vele többet az utamat! Àmen!

    1. Mi van akkor Demi, ha azért keresztezte az utad, hogy próbára legyél téve, tudod-e képviselni magad, látod-e a valóságot, ami a felszín mögött van. Éppen ezért nem kizárt, hogy lesz még kereszteződés. Úgy szokták mondani, hogy “ugyanazon folyó elkerülése”. Ha tanultál belőle, akkor jöhet az a sors-szerű kereszteződés, te már másképp állsz bele. 1. Teljesen hidegen hagy, lepattan rólad, mert már nem kérsz az ígérgetésekből. 2. Teljesen hidegen hagy az ígérgetése, egészen más lesz a hozzáállásod, amitől Ő is egészen más lesz és felnő ahhoz a döntéshez, amit senki más nem hozhat meg helyette.
      Mindkét esetben Te nyersz. 🙂 Szerintem.

  2. Szálak ,kérések, összefüggések. 16 évesen abbahagytam a gimnáziumot, dolgozni kezdtem a kereskedelemben, én ,aki alig mert ismeretlennel beszélgetni. De én akartam, én találtam ki. Egy nagy áruház műszaki osztályán kötöttem ki, fiús beállítottságú vagyok. 2 éve, hogy ott tevékenykedtem és nagyon szerettem, és akkor nagyon vágytam egy szerelemre, a nagy őre. Besétált a pult előtt ment el ahol álltam. Ránéztem és tudtam Ő az!! Jött hozzánk dolgozni. Nem nyújtom…nehezen , de a férjem lett, a lányom apja. De ezzel nincs vége. Katona lett ,Pestre tették a dísz századhoz. Rossz családi háttérrel rendelkezett. Így sajnos a hit gyülekezete beszippantotta. Elvette tőlem. Idővel elváltunk. Legjobb barátja ,István az én eddigi életem legjobb barátja lett a válásunk után. Nagyon sokat beszélgettünk, ki milyen társat szeretne. Katona ideje alatt megismerkedett egy bajai szakács sráccal. Bemutatta nekem, azzal, hogy szerinte ő hozzám illik. Teljesen más ember volt ,mint az első férjem. Azt gondoltam, igen, ő mellette biztonságban lehetek. Elfogadta a lányomat is. 16 évig voltunk együtt, közös fiunk is született. Miatta megérte ez a kapcsolat. De majdnem tönkretett engem és a családom is. Teljesen átformált, igaz hagytam magam. Jöttek a tünetek. Méhnyakrák….3 havonta ha együtt voltunk, nem tudtam megélni a nőiességem. Nem voltam önmagam mellette. Majd balesetek. Elestem, kiment a térdem. Majd eltört a csuklóm. Végül csúnya válás lett belőle. És ennek így kellette lennie. Ha nem válunk el a fiam átveszi az ő mentalitását és elveszik a süllyesztőben. De ketten megtaláltuk a helyes utat. Ma már egy jól élő felnőtt. Lányom végképp elveszítette a férfiakba vetett hitét. 2 apa hagyta el. 7 évvel a válásom után, 2 évvel az után, hogy visszataláltam önmagamhoz, jelentkezett 22 év után az első férjem, hogy találkozni szeretne velünk. Újra elkezdték a kapcsolatukat építeni a lányával. Kanyargós az élet. Mióta elváltam a 2. férjemtől, valahogy minden kezd jó irányba haladni. Megkapom az élettől azt amire vágyom. Már csak egy dolog kellene a sorstól. Egy társ. Az első férjem nem nősült újra. Vannak asszonyok, ideig ,óráig. Hogy ő lenne az igazi számomra? Nemtudom…ugye a hezitálás?!

    1. Nagyon elgondolkodtató történet, hálás köszönet érte Beáta! Menet közben nagyon nehéz észrevenni, hogy a jelek hogyan akarnak figyelmeztetni, hogy gond van az iránnyal, valami olyat erőltetünk, ami nem egészen építő a számunkra. Persze, ha jóval messzebbről nézzük, akkor szinte felfoghatatlan, hogy a szálak hogyan szövődnek össze. Hiszen a fiad valamiért épp Téged és őt választotta szüleiül, valamit meg kellett kapnia, tanulnia tőletek, általatok. A hezitálás? Ismerjük. 🙂 Vajon mit suttogsz magadnak rendszeresen? Mi lehet a szíved vágya, amit meg is tudsz engedni végre magadnak ebben az életedben? Talán arra felé keresendő a válasz…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top

Kedveled az oldalam? Köszönöm, ha hírét viszed!