Reggel üzenetet kaptam. “Újra kéne terveznem. Szétestem.”
Délután messenger-en rám írt egy régi ügyfelem. “Nagyon nem vagyok jól. Beszélnünk kellene.”
“Ma sírdogáltam egy kicsit ébredés után, aztán reggeli után útnak indultam.” – mondta ma egy ismerősöm.
“Semmi értelme az életnek gyerek és kutya nélkül.” – mondta tegnap a lakógyűlésen egy idős néni, majd elsietett, hogy magokat tegyen a madáretetőbe. Több kedve volt a madarakhoz, mint az emberekhez.
Napok óta úgy fáj a derekam, hogy lassan már csak csoszogva közlekedem. Agyalok is rendesen, hogy mit “pakoltam” oda, mit is akar üzenni… mielőtt szétesem.
A múltkor voltam egy mesteremnél és azt mondta, hogy fontos lenne reggelente elvégezni a következő gyakorlatot: Arcmosás után saját szemünkbe nézve azt kellene mondani a tükörképünknek, hogy “Szia, megint itt vagyok és szeretlek.” Újra és újra bekúszik ez a gondolat. Igen ám, de mégis annyira nehezen megy. Mindig történik valami, ami arra vesz rá, hogy másokat jobban szeressünk. Akár társakat, gyerekeket, szülőket, állatokat… vagy még talán ügyeket is sokkal inkább, mint önmagunkat. Robot üzemmódra kapcsoltunk, pedig talán január elején megígértük magunknak, hogy bölcsebbek leszünk vagy körültekintőbbek, esetleg ráérősebbek, kevésbé stresszesek. Gyakrabban fogunk kikapcsolódni – mondtuk talán az év elején, ezzel elismerve, hogy az átlag napokon valahová be vagyunk kapcsolódva.
Mire fókuszálok? Én pl mostanában a derékfájásomra. Reggel azt mondta a körzeti dokim, hogy még nem ijedünk meg, majd szól, hogy mikor kell. 😀 Szóval és tettel, ha van az életedben bármi olyan most, ami miatt úgy érzed, hogy mindjárt szétesel, nehéz kézben tartani a folyamatokat, elemészt az akármi, akkor vegyél most egy mély levegőt és kicsit dőlj hátra.
Hidd el, működik! Amikor az akármilyen helyzetet fixírozzuk, szinte az őrület határáig is elmehetünk, az még mindig a teljes egész 10%-a talán. Ha helyette megtekintenénk a maradék 90%-ot, még az is kiderülhet, hogy azért akad olyan dolog, ami miatt lehet, kell, sőt érdemes is élni. Nehéz? Oh, hogy a bánatban ne lenne az!
Az elmúlt évek változásai társadalmi szinten elhozta azt a fajta pörgést, megfelelési kényszer szülte megfeszült állapotot, rohanást, teljesítmény kényszert, túlélésre játszást, hogy szinte már észre sem vesszük, hogy robot-pilótára váltottunk. Olykor talán szembetűnik a robot arca a tükörben, de egy gyors elfordulás szinte mindig szokott “segíteni.” Tévednék? Ennyi céltalan, reményvesztett, pótcselekvéssel teli, vagy várakozó, esetleg kérdések közt vergődő embert régen láttam a világban bóklászni. Nem tévedek! Elmondom miért! Van pár asztrológus, tarot kártyás mester, akiknek olvasom az oldalait. Jó ideje csak feladatokról, tanulásról, kihívásról írnak. Nincs is ezzel gond. Viszont a kommentek szívbemarkolóak.
– Legyen már vége.
– Mikor lesz már jobb?
– Elfáradtam a küzdésben, pihenni szeretnék!
– Na ne már, még mindig nem lesz könnyebb?
Nem ragozom tovább, szerintem ezzel nem mondok újat. Érezzük az energiák változásait, érezzük az átalakulást. Zajlik bent a falak lebontása és erősödik kint a falak építése. Szabályok és rendszerek magasodnak fölénk, melyet a lélek képtelen feldolgozni, nem is akar ráhangolódni. Egyszerűn fel kell ismernünk, hogy ennél sokkal-sokkal többre vagyunk képesek. A robot-pilóta üzemmódban sok mindent el lehet végezni, meg lehet csinálni, ki lehet pipálni, szó szerint túl lehet élni… de közben a lélek szinte két ököllel veri a belső falakat, a mellkasunk majd bele szakad, nem lehet elhazudni ezeket a dolgokat. Az arc, a szem… a lélek tükre. A robot arc mindent elmond. Szétesés közelében üvegessé válik, a vonások megkeményednek, a bőr haloványba fordul. Pontosan tudjuk, hogy ami van, az nem az, amit mi ide terveztünk. Itt a lényeg. Felismered, hogy ami most van, az nem az, amit Te ide terveztél? Ne engedj belőle, keresd meg a választ! Képes vagy változtatni, képes vagy megengedő lenni, képes vagy alakítani, elfogadni. Képes vagy együttműködni. Kapcsolódni. KÉPES vagy!
Na jó. Fordítsunk rajta. Még a szétesés előtt! El tudod képzelni, hogy képes vagy? Jó. Akkor van róla képed. Lásd ezt a képet belső vetítődőn minél többször. Ebben a vetítésben minél többször mosolyogjon az a szempár a tükörben. “Szia, megint itt vagyok és szeretlek.” Emlékszel? Egészen addig, amíg valóságosan is meg nem történik. Ha még várat magára, akkor lásd meg a robotot a tükörben. Ne hazudj tovább. Ő is fontos üzenetet tükröz. Tedd fel magadnak a kérdést: Lehet, hogy még mindig nem szeretem magam igazán? Ez lenne az, amit én ide terveztem magamnak? Most komolyan? Pont ez?
Utána? Figyelj. A válaszaid nem fognak sokáig váratni magukra! 
Az élet szép! 
Mondtam már?
—————————————————————-
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®