Amikor kétségbe vagy esve, elillan a realitás, így kicsúszik kezeid közül az irányítás is. Távol kerülsz a belső erődtől, elhiszed, hogy van valakinél egy nagyobb és tutibb tudás, amit ha birtokolni fogsz, akkor egyetlen pillanat alatt, mondhatni egy csapásra megoldódik minden. Konkrétan elérhető távolságra kerül, hogy megváltozik a beragadt élet és értelemszerűen megérkezik a vágyott boldogság.
Azért merem ezt kijelentő módban leírni, mert az elmúlt lassan 15 év életvezetési tréningjein láttam a hozott témákon keresztül, sőt jó párszor egyéni rettegésem szülte saját élményen keresztül meg is tapasztaltam. Sarokba szorító érzés, elismerem. Bármikor visszaidézem a sztorit, újra megjelenik torkomban az a gombóc, gyomromban az az összerándulás.
Mi van ha mi is tudhatnánk a megoldást?
Szerencsére mindannyian voltunk már olyan kegyelmi állapotban, amikor kisebb-nagyobb helyzeteket sikerült megugranunk, és ahogy elmúlt a kétségbeesés, lett rálátásunk, hogy a megrekedt állapotunk miatt nem láttunk túl az orrunknál. Egy pánikkal, bizonytalansággal, kételyekkel átszőtt vergődés közepette ki az az emberi lény, aki tisztán látná a lépéseinek számtalan lehetőségét és azok következményeit? Akkor egy szűk irányba látunk és ha akkor valami/valaki olyan kerül a látómezőnkbe, amely/aki elhiteti velünk, hogy nála van a bölcsek köve, nagyon gyorsan elhisszük neki. Ilyenkor van az, hogy készen akarjuk kapni a megoldást, gyorsan, lehetőleg azonnal és az sem baj, ha úgy csavarják, hogy látszólag ez a megoldás még ráadásul minden pénzt meg is érjen. Mert ugye ilyenkor fizetjük ki azt, amit józan paraszti ésszel nem tennénk. Ilyenkor rohanunk egy hétvégi gyorstalpaló tanfolyamra, ilyenkor vesszük be a vérnyomáscsökkentő gyógyszert, ilyenkor váltunk bérletet a zsírégetős krémmel feneket kenegetős szupergyors fogyasztásra.
Ha nem pánikolnánk, akkor nem hinnénk el abban a kétségbeesett állapotunkban, hogy jól beszélő tréner csávónk majd jól megmondja az 5 lépésből álló tutit, ami ugyanúgy működni fog száz másiknak, mint nekem. Azt sem hinnénk el, hogy a megemelkedett pulzusunkra életünk végéig akkor már mindig vérnyomáscsökkentő gyógyszert kell szedni. Sőt, azt is átlátnánk, hogy a krémes fenék-kenegetés sem hozhat azonnali áttörést az elhízott testünkön.
Sőt, ha utólag visszanézünk, kellő önismeret után pontosan látjuk, hogy rászedtek. Kihasználták azt az állapotunkat, amikor elbizonytalanodtunk, amikor annyira kétségbeestünk, hogy átadtuk az irányítást valaki másnak. Mert nagyon akarjuk a megoldást, nagyon bíztunk benne, hogy aránylag kicsi véráldozatokkal, de innentől mindig jó lesz. Nem tudom.
Az biztos, hogy nincs gond a hétvégi tanfolyamokkal sem, sőt a fogyasztó kezelések vagy épp a pirulák is lehetnek jók. Mindegyik adhat valamit, amit be tudunk illeszteni a saját történetünkbe, ami gazdagít, épít, hozzánk tesz… de azt nem várhatjuk el, hogy ezek mindazt az űrt betöltsék, amit esetleg már jó ideje csak maszatolunk az érdemi rendberakás helyett.
Van olyan, hogy végérvényesen?
Azt figyeltem meg, hogy amikor dolgozom 1-1 elakadásomon, akkor az meghozza az áttörést és bizonyos értelemben lendületet is ad. Sajnos vagy sem, de nem oldja meg örökkön örökére. Vagyis… az önmunka folyamatos. Mindig vannak és lesznek helyzetek, amikor megélhetjük azt alacsony szinten vagy épp belemehetünk magas szinten. Függ majd a hőmérséklettől, bioritmusunktól, attól is, hogy mennyire vagyunk éhesek… és persze leginkább attól, hogy milyen éberséggel figyeljük a bennünk és körülöttünk zajló történéseket. Igen, egyéni út, egyéni munka. Önismeret-mélyítés, önbizalom-növelés, folyamatos gyakorlás, tapasztalás, következmények levonása, önmagunk elismerése és ha kell, megismételt újratervezés.
Jó esetben nem lesz tartós az elkeseredés, mert tudatában vagyunk (vagy ráeszmélünk egy varázslatos pillanatban), hogy milyen csodálatos teremtő lények vagyunk. Átérezzük a felelősségét annak, hogy milyen az, amikor nem engedjük át az irányítást másik kezébe. Igen, amikor látjuk és éljük, hogy létezik egyéni út, eltérő lehet maga a boldogság jelentése, így teljesen rendben van, ha önmagunkhoz mérten mozdulunk el és hozzuk ki a legtöbben abból, amit a saját életünknek tartunk. Ezért dolgozom hosszú-hosszú évek óta, hogy elhiggyük végre, hogy TÖBB van bennünk, mint gondoljuk… és a valódi megoldást nem készre főzött vagy félkész fagyasztott formában tudjuk elfogyasztani… mert az akár megemészthetetlen is lehet. A valódi megoldáshoz saját recept saját elkészítése vezet. Lehet kerülgetni a dolgot, de eddig mindig azt vettem észre, hogy lehet és kell is alapanyagokat csipegetni innen-onnan, de ha nem készítjük el a saját verziónkat, akkor pont a fűszerek fognak hiányozni. Ennek hiányában pedig hiába a sok-sok kidobott pénz, rengeteg energia és idő… a vágyott áttörés nem jön el. Akkor lesz az, hogy megyünk tovább, mert azt érezzük, hogy már csak pont egyetlen tanfolyam hiányzik vagy egy hasszorítós bugyi vagy egy 16. gyógyszer… és minden rendben lesz.
Fűszerekkel jobb az étel
Ha elhiszed, hogy bármi rendben lehet, ha mersz majd rálépni a saját utadra és nem félsz elfogadni, hogy esetleg neked más lesz a megoldásod, akkor megérkezhet az az állapot, amikor akár tartósan nem akarsz majd mást, mint ami épp van. Mert ott leszel, ahová mindig is tartottál, mielőtt még összezavartak volna, hogy máshol kellene már lenned.
… na és akkor visszatérve a nyakatekert fogalmazásra. Hogy miért írtam így, amikor írhattam volna rövidebben, sőt egyszerűbben is? Igazad van, lehetett volna. De így talán lassítasz az olvasásban, talán el is jutsz idáig, sőt ha valami nem megy át elsőre, akkor visszaolvasol és értelmezel. Akkor talán adsz időt magadnak, hogy eldöntsd, van-e dolgod vele, Neked szól-e most ez a pár gondolat. Ha nem, akkor gyorsan tekersz tovább, ha pedig a Tied, mert kicsit birizgál úgy zsigeri szinten, akkor talán beépíted a kirakósodba. A saját történeted nagy egészébe. Csak egy láncszem. Semmi több. A kép kirakása, a nyaklánc összefűzése úgyis a Te dolgod, nem kerülheted el. Ja, de megteheted, de annak amúgy van értelme?
Mondtam már?