Home / életvezetés / Az élet ünnepe

Az élet ünnepe

Ma Mindenszentek napja van. Az egyház emléknapja az üldözött lelkekért. Holnap Halottak napja, leginkább a mi életünkben elment szeretteinkre emlékezünk.
Azért gyújtottak gyertyát a régi korok emberei, mert úgy gondolták, hogy ha ég a gyertya, akkor ezen napon eltévedt, kiszabadult lelkek így visszatalálnak sírjaikhoz. A népi hiedelem része volt az is, hogy azért kellett ilyenkor virágot vinni a sírokra, hogy a lelkek szívesen maradjanak “lakhelyükön”.

Természetesen mindenkinek szíve, hitrendszere, belső világa szerint van a sírkövek mögött bárki. Sokan érzik, hiszik, hogy egy körforgásban vagyunk, jöttünk, vagyunk, tapasztalunk, tanulunk… aztán egy megfelelő időben elengedjük az egészet és egy új feladattal majd ismét megérkezünk. Mi európai emberek egészen másképp tudunk temetni, gyászolni, elengedni. Mást tanultunk, más minták között nőttünk fel… mint mondjuk egy ázsiai ember. Egyszer megadta az ég, hogy Balin eljutottam egy temetésre. Ma is visszajön az illat, a hangok, a világos színek, a morajló jókedvű beszélgetések. Fehérben voltak, ételt hoztak, együtt ettek, ünnepeltek, míg a test elégett. Vigyáztak rá, bár tudták, hogy a lelke már messze jár.
Mi nagyon másképp gondolunk erre az egészre… és nem tudom, hogy fog-e, kell-e ezen változtatni. Minden kultúrának meg van a saját hitrendszere, saját szokásai, amit nem biztos, hogy kell vagy lehet felülről átrendezni.

Mi ezekben a napokban gyertyákat gyújtunk. A lángot nézve meditatív állapotba kerülhetünk, ami segít az emlékezésben, felszakíthat sebeket, erősíthet hiányokat. Temetői sétáink során virágokkal a karunkban elsétálunk mindazokhoz, akik már nem lehetnek itt közöttünk. Megállunk és emlékezünk. Jó esetben szép emlékeket idézünk vissza, mosolyog a szívünk, köszönetet mondunk, anekdotázunk. Rosszabb esetben marcangoljuk magunkat, hibáztatjuk a másikat vagy a reményvesztettséget, céltalanságot, ürességet erősítjük a lelkünkben. Igazi lelki-hullámvasút egy-egy ilyen időszak, az sem véletlen, hogy a Skorpió havára esik az ünnep, amikor a befelé figyelés, mélyre merülés időszaka is van.

Ma mégis az ÉLETET szeretném ünnepelni és bátorítani hogy miközben emlékezel, vedd észre magad körül azokat a csodákat, amelyek körbevesznek. Talán csak évek, évtizedek vannak nekünk itt, ebben a történetben. Mi mégis ezer harcot élünk meg, sok neheztelést cipelünk. Nehezen bocsátunk meg, irigységünket szinte fel sem ismerjük, így arra sem vesszük a fáradságot, hogy mérlegre tegyük. Van értelme ellenállni? Van értelme teret engedni az irigységünknek, hogy a másiknak keresztbe tegyünk? Van értelme vetélkedni, egymáshoz hasonlítgatni magunkat? Van értelme egy örökös vesszőfutásban tépelődni? Van értelme sértettségünket dédelgetni és lehetőséget sem adni, hogy a másik bocsánatot kérjen? Van értelme, hogy igazunk legyen mindenáron, miközben annyi-annyi árnyalat van minden történetben? Van értelme magunkban tartani a köszöneteinket, amikor ott vannak mellettünk azok, akiknek kimondhatnánk? Tudom, megy bent a lejátszó a fejünkben, a lemez már szinte serceg, annyiszor hallottuk újra és újra. Mégis hiszem, hogy a lemeznek van másik oldala, ami mást játszik. Más üzenetek jönnek át és így más megértést hozhatnak.

Egy barátom régen azt mondta, hogy HA NYITOTTSÁG VAN, MINDEN VAN.
Ezen az ünnepet, amellett, hogy méltó módon, szíved szerint halottad felé fordulsz, bátorítalak, hogy legalább ilyen alázattal és szeretettel fordulj az élők felé. Nem utólag kell megbánni, nem később kell bocsánatot kérni, nem máskor kell jóvátenni. Mindennek rendelt ideje van, nekünk pedig élőknek naponta hoz az Élet lehetőséget, hogy fordítsunk a történeteken. Nézz bele a másik szemébe, találd meg a sebzett gyermeket a szempár mögött, miközben érzed a sajátod is! Öleld meg, úgy szív-a-szívre verzióval, ha tudod. Ha még csak arra vagy képes, hogy nem bántod tovább, nem acsarkodsz, nem a hibáit keresgeted és lelkesen nagyítgatod, már nem lesz eredménytelen a nap.

Látom, olvasom, beszámoltok róla. Sok nehezítés van családi kapcsolatokban, szülő-gyermek viszonyban, rokonokkal, szomszédokkal, kollégákkal, barátokkal, szeretőkkel, szerelmekkel. Amiről a facebook nem pontosan és hűen számol be természetesen. 😉 Attól még van. A falak magasak, az ajtók erősek, a szívek megkeményedettek. Mégis az ünnep üzenete talán az, hogy ne a másikra várjunk. Az emlékezés napja arra is jó apropót adhatnak, hogy a megbocsátást mi kezdjük el, az első lépés legyen a miénk, a kinyújtott kar emelkedhet nálunk is. Ha mélyek a sebek, talán nem rendeződik minden azonnal, de a folyamat elindul… és szimpla rendszerelmélet nyomán, a változás bekövetkezik, ha a rendszert kimozdítottad. A TE belső meggyőződésed, hited, megingathatatlan reménységed az alap hozzá. A többit, pedig bízd a másikra, aki szintén ÉL, tehát ugyanazon a hullámvasúton ül, mint mi… belső világában ugyanazok a kérdések igyekeznek felszínre jönni, amit talán bőszen elnyom.

Minden kavics, amit a tóba dobunk begyűrűzik és egy idő után partot ér. Nincs kétségem. Neked?

Az élet szép! 🙂 Mondtam már?
————————————————————-
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®

Köszönöm, ha 1 megosztással támogatod a munkám!

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Top