Home / coaching / Definiáltan élni…

Definiáltan élni…

Nagyon vicces kifejezés, ugye? Számomra, egy vízöntőnek ez egy túlkomplikált, okoskodó szakszó… a valóság mégis azt mutatja, hogy elképesztően fontos. Számít ez az önmegvalósítás, párkapcsolat, családi és baráti viszonyok terén, de ugyanúgy számít a munka, hivatás vonatkozásában is.

Tegnap este a barátaimmal egy elképesztőn jót beszélgettünk. Olyan “világmegváltós” beszélgetés kerekedett az estéből, amiért én nagyon hálás tudok mindig lenni.

Az volt az egyik téma, hogy miképpen tudnánk magunkat szakmailag strukturálni, gyakorlatilag el tudom-e mondani, hogy mit, miért és kinek csinálom. Mélyen elgondolkodtattak.

Elsőre azt hittem, hogy maga a coaching tisztán érthető. Aztán finomítottam, hogy újratervezésben segítek a hozzám fordulóknak. Barátaim rávilágítottak, hogy az emberiség nagy része a végtelenségig kitart, semmi módon nem szeretne változtatni, foggal-körömmel ragaszkodik az akármilyen sz@rhoz is, mert azt ismeri, megszokta, kiszámítható. Még akkor is, ha reggelente üveges szemmel bámul maga elé a metrón, még akkor is, ha végigpanaszkodja munkaidejét a kolléganőinek. Bármi áron. Szó szerint.

Tehát nem érthető az újratervezés önmagában, ugyanis ebben benne van a rombolás, elengedés, szembesülés, lemondás…. Ki szeret önként ilyen vackokkal foglalkozni? Tomboló nyárban, napsütésben, balzsamos éjszakákon… meg amúgy is, az év többi időszaka sem lenne ideálisabb erre. Tévednék?

Ajtócsapkodás, lemaradás, kimaradás, üres bambulás, meditálás, sírós mélyrepülés, monoton sport vagy munka, ezer kávé, gyűrött papírlapok, doboznyi csoki, energiaital vagy épp bor és cigi… kinek mi kell, hogy szembesüljön mindazzal, amit ügyesen elfed. Hallottál már ilyen élethelyzetekről?

Kénytelen voltam magamba nézni. Hosszú volt az éjszaka, volt időnk egymásra. A végén megfogalmaztam, hogy nézőpont váltató specialista szeretnék lenni. Sokszor nem kell hókusz-pókusz, sem szó szerinti gyógyítás, vuduzás vagy társai. Maga a ventilálás is kevés, mert nem lehet cél az üres beszéd… de egy jó beszélgetésben ha az ügyfél felismeri, hogy LÉTEZIK más nézőpont is, így LÉTEZIK más hozzáállás is, akkor van létjogosultsága az újratervezésnek, így LÉTEZIK megújulás.

Ennyi. Te már elgondolkodtál rajta, hogy amit csinálsz, annak mennyi értelme van? Azt csinálod, amit szeretnél? Ami az álmod volt? Amit csinálsz, abból kihozod a maximumot? Ha nem… akkor körbe szoktad járni újabb és újabb szemmel, hogy észrevegyél olyan részleteket, amelyek gyakorta csendesen meglapulnak? Látod, hogy ugyanaz lehet egészen más? Milyen érzés önmagadat is meglepni, amikor felfedezel eddig ismeretlen összefüggéseket, lehetőségeket, értékeket a SAJÁT életedben? Téged is szárnyára vesz ilyenkor a Mindenség?

Az élet szép! Mondtam már?
————————–————————–———————-
Hegedüs Erika ©

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Top