Tegnap este egy barátnőmmel beszélgettünk arról, hogy milyen könnyű félreértelmezni jeleket, szavakat, tetteket. Beletesszük saját hiedelmeinket, óvatlanul átkeretezzük a történéseket és a tényeket is kicsit elferdítve értelmezzük. Nem “direkt”, sokszor észrevétlenül alakulnak az események úgy, hogy a végére kicsúsznak kezünkből az események és csak az értetlenség marad. Szomorúan mesélt megéléseiről…
Persze, hiszen menet közben is van millió kanyar, amikor az egyik jobbra fordul, de csak fejben és alig észrevehetően, míg a másik halad tovább balra. Aztán talán újra korrigálják, haladnak együtt tovább… de a következő másodpercben máris itt van az újabb kereszteződés, ami próbára teszi a párokat rendesen.
Egyik legnagyobb elcsúszás a valódi célok és a sebesség területén szokott lenni. Nem ugyanazt szokták keresni, remélni, akarni és nagyon más tempóban haladnak az emberek. Kegyelmi állapot, ha két ember azonnal egymásra tud hangolódni és még ugyanolyan léptékben is akar/tud/kíván mélyülni a közös megélésekben. Ritkán produkál ilyet az élet, a legtöbbször sok-sok szomorú kérdés, bizonytalan lépés, felesleges taktikázás kíséri útját a kezdeti ismerkedéseknek.
Eszembe jutott az a régi szokás, amit a Hawaii-n élő nők még mindig előszeretettel használnak. Van az a gyönyörű viráguk, amit frangipáninak hívnak. Ha a jobb fülük mögé teszik, akkor azt üzenik a világnak, hogy vágynak egy párkapcsolatra, nyitott a szívük. Ha a bal fülük mögé teszik a hajukba e kisvirágot, akkor azt üzenik a világnak, hogy foglalt a szívük, elköteleződtek már. Ha nincs virág, akkor nem akar épp semmit. Biztos egy modern világban meg úgy értelmeznék, hogy akkor meg bármi lehet 
de most ettől tekintsünk el.
Klassz lenne, ha mi is jelezhetnénk ilyen virágokkal. Az még klasszabb lenne, ha a férfiak is jelezhetnének (na jó, lehet, hogy nem kisvirággal) és egyértelmű lenne, hogy mire is vágynak. Kellene egy köztes állapot, amikor kimutatja, hogy “gőze sincs mit is akar, de pillanatnyilag minden jónak tűnik…” Ha lenne ilyen virágocska valahol (pl. a feje tetején), akkor talán nem lenne ennyi félreértés, csalódás, kétségbeesés, sebnyalogatás.
Virág nincs. Egymás melletti elbeszélés van. Frangipánit kevés helyen találni itthon, virágocskát sem tűzünk sajnos a fülünk mögé. Kapcsoló sincs a fejünk tetején, hogy jelezze a piros-zöld-sárgát. Nincs. Helyette marad a nyitottság, őszinte figyelem, valódi kérdések és válaszok, sebek begyógyítása, szótisztázás, tudatos lassítás, jelenben-lét, nem agyalás, légvár építés helyett inkább csak megélés, önreflexió, jelek értelmezése, türelem, asszertív kommunikáció, hazugságlavina elzárása, együttműködés a Gondviseléssel… Most ezek jutottak eszembe. Neked van még jó ötleted?
Az élet szép! 
Mondtam már?
————————–
Hegedüs Erika ©