Ma volt időpontom a körmösömhöz, így nem nagyon tudtam igazodni a karácsonyi őrülethez, be kellett merészkednem egy plázába. Figyeltem az emberek arcát, láttam, ahogy az ékszerüzlet előtt hömpölygött a sor. A tekintetekből kiolvastam, hogy maguk sem értik, hogy ki vagy mi vette rá őket, hogy 2-3 órát ácsorogjanak a bejutásra várva. Idén nagyon érdekes volt a tanulmányom eredménye… nem voltak egymásnak feszülések, nem volt harc, hangos vitákat sem hallottam. Tülekedés és lökdösődés sem volt… mégis fullasztó volt a tömeg és az arcok, a szemek… üresek voltak. Ültem a pultnál, kezem a mesterem kezeiben, aki épp csodaszépet alkotott… és szemlélődtem. Sehová sem siettem, volt időm merengeni… két világmegváltásnyi gondolat között. 
Hazafelé elsuhantam az újságárus előtt és kénytelen voltam visszalépni egy fotóra. Régóta tudjuk, hogy egy programozott világban élünk, de a decemberi címlapok… valljuk be, sokak számára sokkolók. Olyan ez, mint a facebook boldogság. Minden újság borítóját boldog családok sokasága, kezdtem azt hinni, hogy tényleg mindenki csupa csoda, csupa ragyogás.
Aztán eszembe jutott pár ügyfelem, néhány barátom története és pontosan tudom, hogy nem minden kerék forog éppen felfelé. Egyik este táv-coachingban egy sírdogálást próbáltam szelídíteni. Aki épp nagyon egyedül van, mondjuk épp a világ másik felén, az teljesen jogosan hiszi, hogy csak ő vagy épp lefelé menet a kerékben, mindenki más boldog és tökéletes. Úgy képzeli, hogy mindenki 3 napig ölelgeti egymást, mindenki áldott és békés. Mindenki gyertyatartós, kandallós, csupa csoda nappalikban terített asztalok körül ücsörögnek és 3 napig egymás szemébe néznek, szelíden egymás kézfejét megérintve, vidáman nevetgélnek és értelmesen beszélgetnek. Úgy képzeli, hogy nincs rohanás, szekrény aljára betolt szatyor, elrejtett szennyesláda, sem porcicák. Sőt tiszta az ablak, minden zeg és zug, és csengettyű szó és illatos gyertya tölti meg csak a teret. Mindenhol van áhítat és ima, szív a szívre ölelés, egyenes gerinc és őszinte szeretés. Mindenhol, csak nála nem.
Ilyenkor rendre előveszem a cinikus énem, mert meg kell mutatni az érem másik oldalát, hogy a kollektívbe nyomott hülye hiedelmek miatt ne nyomorodjon meg lelkileg senki, aki mondjuk épp karácsonykor nem érzi azt, amit mindenki más érez nyilván…
Talán nekem van a legjobb fej körmösöm, fodrászom és kozmetikusom. Ez három különböző személy… és mindhárom idén karácsonykor egyedül van. Egyedül van pár nagyon értelmes, izgalmas és vonzó ügyfelem is. Egyedül van három barátnőm is. Van két coach kollégám, akiket én nagyon szeretek és ők is egyedül vannak idén, ráadásul gyerekekkel… Épp így alakult. A kerék viszont forog. Azt is tudom, hogy vannak olyanok, akik szintén egyedül vannak, csak ők körül vannak díszletek, amelyek ügyesen megtévesztik a külvilágot. Látszólag boldogok. Az ő kerekeik is forognak… és igazából teljesen mindegy, hogy mások mit gondolnak, bőven elég az a tehet, amit megélnek. Amikor tudják, hogy ez nem az, aminek látszik, de visz a lendület és összeszorít a fog, mélyen lent pedig a gondolat: jobb ez, mint az ismeretlen elvbe kapaszkodva lehet a tákolmányt is összetartani. Lehet persze… csak kérdés, hogy milyen áron.
És igen, vannak barátaim, akiknek épp felfelé indul a kerék (vagy épp szívet melengetően magasan jár) és olyan jó látni, hogy boldogok. Szerelmes szemek, érkező babát, izgatott sütögetés, gurgulázó nevetés, meleg ölelések. Van ilyen, bizony.
Hetek óta, mint zavarodott messiás rohangáltam és ölelgettem, győzködtem sokakat, hogy olyan nincs, hogy csak neki rossz és mindenki más boldog. Csak remélni tudom, hogy átment az üzenet. Mondtam is ma a körmösömnek, hogy csak a legbátrabbak állnak bele, hogy karácsonykor jöjjön a tanítás akár katasztrófákon keresztül. Azért, mert extra dózisban kapják a feladatot, a tanítást. De aztán ez megtérül… csak ma láttam a mosolyán, hogy nem hiszi még el. Nem baj. Jönni fog egy teljesen új szakasz is. Az Élet már csak ilyen. Hullámzik. Jönnek feladatok, próbatételek, lehetőségek és tanítások. Aztán jönnek pihenések és az ajándékok is megérkeznek. Minden. Sorban. Egyéni tudatosságunk, bölcsességünk, bátorságunk szerint persze eltérő ütemben és dózisban. A sajgó sebek pedig gyógyulásnak indulnak és ha még meg is engedjük, akkor be is gyógyulnak…
A karácsony egy csodaszép ünnep. Ünnep a szívben. Jó esetben. Ma a távolból megölelem azt a 20-30 embert, aki most hirtelen az eszembe jutott, aki azt hiszi, hogy csak neki rossz. Ismersz Te is ilyeneket? Mondd el neki: Dehogy csak neki rossz. Ráadásul nem is rossz! Akik épp boldogok, rengeteg szeretetet tudnak továbbítani és mutatni a példát. Tanulhatunk tőlük, meg persze saját kudarcnak megélt helyzeteinkből. Felismerhetjük az alázatunkat, következetességünket, bölcsességünket, belső hitünket… és? És! Itt vagyunk egymásnak, számíthatunk egymásra, erősítjük egymást, védőhálóként ott vagyunk és biztatjuk, hogy higgye el a másik, érdemes egyenes gericcel elindulni. Lehet és kell újratervezni. Fél szemmel persze figyelni kell az Életre, hogy mi is a terve velünk, ha azt nem akarjuk mi jobban tudni, akkor kézen fog… és megérkeznek sorra azok az ajándékok, dolgok, szereplők, történések, amikre szükségünk van. Vigyázat, paradoxon! Ja, pont azok érkeznek, amire valóban szükségünk van. 
Az élet szép! 
Mondtam már?
————————–
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád!