Home / önismeret / Mindig van jobb?

Mindig van jobb?

Létezik, hogy társadalmi méreteket ölt az elköteleződés képtelensége? Létezik, hogy olyan szinten kibillent a mai kor embere, hogy nincs erő, hit, taktika vagy módszer, amivel visszabillenthető ez a fura kifordulás?

Tegnap szülinapi buliban voltam. Nagyon jó volt a hangulat, de szeretettem volna elolvasni egy újságcikket az elköteleződési problémákról, aminek az lett a vége, hogy az én szépséges barátnőm a kezembe nyomta az újságot, így csak most reggel olvastam el.

Elgondolkodtatott. Azt a témát boncolgatja, hogy az online társkeresés terjedésével mennyire megnövekedett az elköteleződés hiánya. A cikk írója többeket faggatott és kiderült, hogy a „mindig van jobb” érzés rendesen befészkelte magát a fejekbe és a szívekbe, ezért csak fél lábbal vannak sokan az aktuális kapcsolatukban, és félig még fennmaradtak a keresőkön. A sosem lehet tudni elvre alapozva.
Mi a fenét nem lehet tudni? Én ezt nem pontosan értem. Valami vagy jó, vagy nem. Vagy alakul, vagy van mire építkezni (mert kölcsönösen hordják a téglákat) vagy egészen reménytelen. Tévedek?

Cserny Virág pszichológus is nyilatkozik a cikkben és Ő is elmondja, hogy egy időnek el kell telnie, amíg kiderül, hogy egy kapcsolat működőképes-e. Én is mindig ezt szoktam mondani a hozzám fordulóknak, akik párkapcsolatos témát hoznak… csak én fél évre szoktam ezt belőni. Addig mi van? Addig figyelés, megmutatkozás, felvállalás, beleállás, érdeklődés, rácsodálkozás…. egymás térképének megismerése, átjárhatóság építése, talán összecsiszolódás. Amíg a bizalom megszilárdul, amíg tényleg kialakul a fejekben, hogy együtt többek vagyunk és ez egy építő dolog.

Lenni vagy nem lenni?

Nagy veszély az online keresgélésben, hogy az illúzió ott motoszkál a fejekben, hogy a lehetséges új párok, mint öblítők a bolti polcokon, szépen sorakoznak és csak őrá várnak. Ha a jelenlegi kicsit sem jó, akkor is ott van a bizonyosság, hogy „van máááááásik”. Valóban, ebben a megközelítésben lehetünk öblítők, hiszen sokan vagyunk és várjuk, hogy együtt többek lehessünk egy másik emberrel, de fontos lenne megkérdezni magunktól, hogy többnek érezzük-e magunkat egy illatos öblítőnél.

Ha csak úgy tekintünk magunkra, mint egy a sorban, aki kiszolgáltatottan vár, hogy valaki meglássa benne az értéket, akkor ez pontosan ennyi is lesz csak. Kislány mesékre sem célszerű építeni, hogy jön a lovag – mindig fehér lovon – és az első találkozás után ellovagolunk a naplemente felé. Az ismerkedésben benne van, hogy nem látjuk az ívét. Lehet, hogy 3 alkalom lesz belőle és soha többé még a nevére sem emlékszünk, de lehet belőle egy nagyszerű barátság vagy sport- illetve szabadidő partnerség is. Bármi. Természetesen szerelem is, és egy stabil, építkező párkapcsolat is.

Pont tegnap volt nálam egy nagyon szép fiatal nő, akivel arról beszélgettünk, hogy mindig az aktuális energetikai állapota szerinti férfiak jelentek meg az életében. Akkor kérdezem én, ha ez ennyire nyilvánvaló, nem a legfontosabb, hogy önmagunkat jó állapotba hozzuk és ott is tartsuk, két kapcsolat között? Olyan ez, mintha ezen idő alatt „szintet lépnénk” és már a következő társnak egy jobb önmagunkat adjuk. Csak mivel mi már közben megfejlődtünk egy sor dolgot, a másik is csak arra tud reagálni. Ezért lesz az, hogy korábbi típusok már talán egyáltalán nem lesznek érdekesek… vagy ha érdekesek lesznek, akkor mivel mi már másképp reagálunk rájuk, így a közös kommunikációnk és az abból építkező kapcsolódás is más jellegű lesz. Barkó Judit tanította anno – Ugyanazon folyó elkerülése  tanfolyamán. Valóban, ha megváltozunk, ha valóban rendet teszünk a fejünkben, akkor nem lehet motiváció, hogy azért legyünk kapcsolatban, hogy ne legyünk egyedül. Ez nem motiváció. Vagy ha annak tekintjük, akkor az Élet igazolni is fogja, hogy önmagában ez még kevés.

A Tinder és egyéb online keresők pedig képesek arra, hogy összehozzanak két csodálatos embert, amiből egy közös csoda épül fel, de valóban arra is alkalmasak, hogy elvegyék a remény utolsó maradványait is. Pontosan azért, mert kialakult mára egy stabil massza, akik nem is tudnak, de talán már nem is akarnak létformát változtatni. Jó becsatlakozva lenni a sosem lehet tudni elvre alapozva. Akikkel én beszélgettem erről – főleg függő férfiak – azok tényleg azt mesélték, hogy reménykednek, hogy egy áramütés szerű érzés végérvényesen visszabillenti őket majd a „normális” kerékvágásba és újra harmonikus és örömteli életük lesz… Mialatt elképesztően élvezik, hogy minden egyes másik ember mellett újabb és újabb személyiségüket bontakoztathatják ki, miközben még önmagukra is rácsodálkozhatnak a játék közben. Veszélyes dolog lenne az internetes társkeresés? Talán csak annyira, mint végighajózni az Amazonas-on. Lehet benne ezer veszély és legalább ugyanannyi varázslatos élmény és csoda. Függ a felkészültségünktől, muníciónktól, belső stabilitásunktól, önértékelésünktől, kalandvágyunktól. Egyáltalán nem mindegy, hogy ladikként evickélünk a tárkeresés tengerén vagy acél-gőzösként. Ja és közben azt se felejtsük el, hogy még egy Titanic is megborult, amikor jéghegynek ütközött… szóval légvár építés helyett legyünk nyitottak de nagyon éberek. Arra építkezzünk, ami van… és ne képzeljünk semmit hozzá. Akkor még akár az a fránya elköteleződés is képes lesz kialakulni.

Az élet szép! Mondtam már?
——————————————————————-
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Top