Régi korok embere rendszeresen áldozott. Istenei, az Égiek felé, királynak, papnak. Valamit felajánlott vagy tett, valami fontosat, valamiről lemondott. Felajánlott valami „adományt”, hogy az Istenek haragját enyhítse, valamiben támogatást kérjen. Sokáig mehetnénk vissza az időben, amikor is pontosan megszemlélhettük, hogy milyen módokon áldoztak az emberek.
A mai nézőpontunkból tűnhet úgy, hogy körülnézett emberünk és valamit felkapott, aztán rádobta az oltárra – ahol annak helye volt. Ami pl. neki sok volt, vagy épp felesleges.
Na igen, gondolhatjuk ezt innen, 2019-ből. Közben valószínűleg számukra ez lemondás volt, őszinte bűnbánat, belső vágy. Fájdalmas elengedés, képe annak, hogy milyen mélységben és komolyságban is van benne az elköteleződés. A célért, vágyért, álomért. Nem feltétlenül volt kellemes, kényelmes, komfortos. Nem bizony!
Nézzük ezt a mai világunkban! Az áldozathozatal valószínűleg nem annyira esik jól. Valaki másért, valaki másnak csináljuk, miközben fájhat, fáradtságos lehet, lélekölő vagy megalázó. Sok féle lehet.
Lehetne más?
Vigyük át az áldozathozatalt inkább a szolgálatba! Mennyire más ez, ugye? Szinte ugyanaz az egész mögötti mechanizmus, de van benne valami jó érzés. Karitatív és szó szerint adomány. A másikért, miközben mi is örömmel adjuk, vagy legalább a szívünk megtelik szeretettel, mert érezzük, hogy van értelme. Mert jó lesz. Mondjuk legalább valaki másnak.
Minden csak szótisztázás kérdése. Ugye? A minap arra gondoltam, hogy kérek Istentől valami fontos ügyemben támogatást. Tettem egy vállalást is. A lakásomhoz közeli partban összetakarítottam a faleveleket. Röpke 3,5 órás meló lett a vége és utána rendesen fájt is a derekam, részben áldozathozatalnak is gondoltam. Hoztam az áldozatot, az oltáron az áldozat az időm volt s fáradozó testem, miközben a kertészkedés és végén a szép tiszta placc a szolgálatom. Részben magam miatt, meg pár tucat másik ember érdekében, aki arra jár haza. Akiknek talán nem is volt ez fontos. Hiszen ha az lett volna, akkor nem kellett volna 3-4 év falevelét rétegről-rétegre összeszednem. 😀
Meló közben gondolkodtam. Áldozat, áldozathozatal, szolgálat. Aztán szintetizáltam. VÁLLALÁS. Ez lett az én öszvér megoldásom. Mindenki találhat magának persze ideális verziót. 😉
A vállalásban sok minden más is benne van. Számomra mindenképp. Te hogy vagy ezzel? Lehet, hogy a vállalás arról szól, hogy valami tettel szolgálunk másokat, ami rendkívül jó érzés, mellékesen még nekünk is jó lesz tőle és akár az is benne van, hogy a végére már nem is olyan könnyű, szintet kell hozzá lépni, esetleg energiaráfordítás, fizikai- vagy lelki határok feszegetése, mérlegelés, idő, szerepvállalás stb. tehát belecsúszhat az áldozathozatalba. Így lesz egy mix. De szerintem ez nem is olyan rossz mix.
Mennyire aktuális ez mostanában az életedben? Lenne miért átgondolni a témát? Lehetne mit kérned az Égiektől épp? Van most szükséged támogatásra, erőre, tisztánlátásra? Adnál ezért cserébe valamit, valami olyat, ami szolgálat, áldozathozatal, vagy épp vállalás? Amúgy sült-galambok egy ideje ritkán repkednek. 😉
El tudod képzelni, hogy mi mindent hozhatna ez a típusú „áldozás” az életedbe?
Ha igen, jelezhetnéd is nekem, hogy tudjam, nem vagyok egyedül azzal a gondolatommal kapcsolatban, hogy nem feltétlenül kell karba tett kézzel elvárni a csodákat. Hogyan? Jelezheted egy megosztással, de akár egy mosolynak is ugyanúgy örülni fogok. 
Az élet szép! 🙂 Mondtam már?
———————————————————————–
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®