Home / önismeret / Mondj már nemet, értem (is)!

Mondj már nemet, értem (is)!

Szerintem mindenki ismer olyat, aki mesélt valakiről, akivel ez megtörtént. Mert ugye, velünk ez nem szokott?!? Nem a fenét nem! Ugyanolyan mechanikusan működünk mindannyian… ha csak olykor-olykor nem sikerül kitekintenünk a bepörgetésből.

Tegyük most azt!

Én azok táborát erősítem, akik azt feltételezik, hogy feladattal jöttünk erre a világra. Pontosabban tanulunk, egymástól, a köztünk megszülető helyzetekből, játszmáinkból. Erősödünk, fejlődünk, tapasztalunk. Te is hasonlóan gondolod? Vagy inkább minden sodródás és véletlenek láncolata? Csak úgy, cél nélkül? Akkor most nem tudok neked érdekeset mondani…

Visszatérve arra a vonalra, hogy ezen a színes-szagos színpadon játsszuk a történeteinket… ahogy én megyek előre a történetben, ott vannak körülöttem a “segítőim”, akik asszisztálnak az események megéléséhez. Ugyanúgy megy a Te történeted is, amiben én is feladatot kapok, olykor kicsit, máskor nagyobbat. Így áll össze egy tökéletes egésszé. Mesteri terv, de jó ideje kétségem sincs, hogy jóval nagyobb erők szerkesztették (velünk együtt) ilyen tökéletesre. Te még hezitálsz?

Életvezetési trénerként annyi sok szép vagy épp izgalmas történet darabkáiba látok bele, hogy ha könyvet írnék ezekről, azt hinné az olvasó, hogy csak a fantáziám szüleményei. Olyan szerepeket játszunk el, vagy csúszunk bele észrevétlen, hogy ha ott ülnénk a nézőtéren, 5 perc után ficeregnénk, hogy ki akarunk menni, mert ez nonszensz. Ez az élet, így csináljuk. Amikor benne vagyunk, akkor sodor a lendület, visz a hév, diktál a megszokás. Olykor szorongás, megfelelési kényszer, máskor szeretethiány vagy birtoklási vágy. Ha később, jóval később visszatekintünk régi eseményekre, akkor elképesztő rálátásunk van mindig. Látjuk a kereszteződést, látjuk magát a játszmát, megértjük a feladatot, felismerjük a tanulandót és jó érzéssel konstatáljuk, hogy már akkor, ott tanultunk és szintet léptünk, vagy még jött pár hasonló helyzet, ami megtaníttatta végre velünk az adott témát.

Ma a NEM kimondásáról szeretnék valami fontosan átadni.

Minden történetben egyszerre vagyunk mi a főszereplők és a történetünkhöz asszisztálók pedig nyomják a saját főszerepüket. Ugyanígy fordítva. Bonyolult? Talán nem, ha most olvasás közben kicsit hátradőlsz, feszült vállaid leengeded és szívből is olvasol. Talán most peregnek a filmek lelki szemeid előtt. A mostani sztorik, amiben benne vagy épp nyakig.

Szinte tolja az élet az extrém helyzeteket eléd, azt hiszed, hogy ez annyira hihetetlen már, hogy valahol lennie kell egy kandi-kamerának, mert ennyi kanyar nem jöhet egyszerre be a Te kis szépséges történetedbe. De jöhet. Jön is rendszerint. Természetesen mindenkinek a saját egyénisége, befogadóképessége, vállalt feladatai szerinti súlyozással jönnek a feladatok. Sőt, még itt is, így is előfordul, hogy nem mindent értünk vagy akarunk beleállni. Lehet időt húzni és lehet kimaradni a körből. Úgyis jön majd újra, csak lassabban haladunk. Erről is mi “dönthetünk”. 🙂

Tamás családos. Pár éve szerelembe esett Nórával. Nóra csinos, sikeres, mai városi nő. Egyetlen “hibája”, hogy szereti Tamást és vár rá. Tamás az első hetekben megmondta, hogy nem ígér semmit és ehhez következetesen tarja is magát. Azóta csak annyi az állandó, hogy minden héten kölcsönkér és azt ígéri, hogy majd a többivel együtt megadja. Nóra már nem számolja a felhalmozódott tartozást, mert mostanában megjelent a horizonton egy távoli dátum, hogy Tamás el fogja hagyni a családját. Nóra kapott egy illúziót, ami segíti a hétköznapokban, Tamás pedig egy privát bankot, akit még talán tényleg szeret is. A maga módján.

Kriszti csinos, értelmes és elképesztően segítőkész nő. Egyedülálló, de nagyon vágyik családra. Mariann és férje nagyon szeretik Krisztit, mert lehet rá számítani, mindig ugrik, mindent bevállal. Belefolyt az életükbe, gyerekekkel, házzal, üzlettel kapcsolatban sok-sok dologba, de leginkább érzelmi alapokon. Ma már rutinból jön, hogy majd Kriszti megoldja, elég egy gyors sms és lehet hátradőlni, mert az elmúlt évek megmutatták, hogy ha jól delegálnak, akkor egész biztonságos és kényelmes is lehet az élet. Kriszti kapott egy családot, ami átsegíti a magányos napokon, Mariann pedig egy barát köntöst viselő bábot, amit kedvére rángathat.

Viktor arról mesélt, hogy az anyósa lelki-beteg lesz, ha nem ugranak fel hozzá ebédelni. Lehetőleg hetente többször. Csak, hogy az anyós annyira szeretne a kedvükben járni, hogy már egy jó ideje csak a főzés és a megfelelési kényszer uralja az életét. Minden gondolata a gyerekek körül forog. Viktor sokszor végigbeszélte feleségével, hogy tarthatatlan az állapot, aztán minden marad a régiben. Ha ott vannak, jön a szemrehányás, hogy mekkora feladat mindent teljesíteni, ha próbálnak leválni, akkor jön a történet, hogy milyen hálátlanok, hogy hiába főz vagy miért nem örülnek, hogy nekik több idejük marad magukra. Igen, aztán felülkerekedik a kényelem. Marad a mama főztje és marad a dróton rángatás. Marad az a játszma, amiben mama extrém módon kifárad, de fontosnak érzi magát, benne marad a körforgásban, Viktorék pedig cserébe kapnak sok-sok szabadidőt, amit másra is fordíthatnak, mint saját háztartásuk vezetése.

Tekla már felnőtt nő. Három fiút nevel, akik nem kicsit. Szeretik egymást a férjével, aki még az anyukáját is szereti. Nincs is ezzel gond, de a mama gyakran megjelenik Tekláék otthonában. Ilyenkor átrendezi a lakást, előszedi az általa vásárolt ünnepi terítőt, felülvizsgálatot tart, megjegyez, kommentál és bírál. Mert ő perfekcionista. Tekla látja, hogy az idős asszony nem fog változni, mégis minden alkalommal úgy érzi, hogy ledózerolja az életét, mindazt, amit maguknak felépítettek. Nem szól, csak szelíden jelez. Amikor betelik a pohár, levelet ír mamának, hogy határokat szabjon. Ettől mama vérig sértődik és talán kell fél év is, hogy minden rendeződjön és újra tudjon indulni a játszma.

Mi lehet a közös ezekben a történetekben? Az, hogy elképesztően kiáltanak a NEM-ért. A legizgalmasabb felfedezés az, hogy nem csak az egyik résztvevőnek fontos kimondani a nemet és határokat kijelölni. Dehogy. A másiknak is nagyon kell a NEM. A saját története, fejlődése szempontjából valakinek fel kell emelnie a tenyerét, hogy a másik homlokkal belefuthasson. Hogy valaki megállítsa ezt az eszement rohanást. Közös érdek, ami csak távolról látszik kristálytisztán.

1. Meg kell védenem magam. Ki kell állnom a saját céljaim, közeli és távoli terveim miatt. Itt kell azt mondanom, hogy NEM, azért, hogy majd ott… akkor… valami más történet lehessen. Ha megállítom a folyamatot, akkor megáll a pörgés. Lesz egy lélegzetnyi szünet, amikor meglátom magam, a játszmázás mentes saját lényem. Esélyt kapok, hogy újratervezzek. Új szabályok szerint menjek bele akár ugyanabba a történetbe. Garantáltan más fejleményekkel…

2. Meg kell hallanom a nemet, hogy ne váljak gyarló, önző, érdektelen, számító döggé. Kell a nem, hogy megsértődjek, aztán megvizsgáljam a neheztelésem okát. Kell, hogy észrevegyem, hogy zsákutca a rohanásom és célt tévesztetettem valahol menet közben. A nem majd jól nem fog tetszeni 😀 de aztán helyreráz. Esélyt ad, hogy másképp csináljam. Újratervezzek.

Ezek a NEM-ek azért fontosak, mert nem fogják megölni azokat a kapcsolatokat, amelyeknek van még létjogosultsága a saját jövőnkben. Más vágányokra teszik talán, minőségében formálják. Mindkét játékos szintet lép. Kimondom a nemet, a másik megkapja a nemet. Tiszták a határok, körvonalazódnak azok a játékszabályok, amiket azért kellett kimondani, mert ez volt az “eredeti terv”. Azzal tudunk szintet lépni, hogy kellő távolságból meglátjuk a terepasztalt, amin bóklászunk vagy egy ideje már kimaradunk a dobásból.

Nem kell várni. Nyugodtan dobhatunk. Nem is kell feltétlenül hatost dobni, hogy indulni tudjunk. Olykor elég egy egyes is, csak dobjunk. Kellenek a nemek. Egymásért. Mindkét fél belendül ettől. Lehet, hogy más pályára áll, de igazából pont ez lenne a feladat. Maga a haladás. Az élet pedig annyira mesterien komponált, hogy mindig lesznek segítők, akik támogatják a játékot. Régiek is, új minőségben… és persze újak is (akár a régiek minőségében). Elhiszed? Gyere, dobjunk egyet…

Az élet szép! Mondtam már?
——————————————————————-
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®

 

Comments

comments

2 thoughts on “Mondj már nemet, értem (is)!

  1. Ha ideillik, hát ideteszem. 🙂
    “Egy asszony egyszer elmondta nekem, hogy amikor gyerek volt, egy milwaukeebeli jezsuita templomban adott lelkigyakorlatot az ő jezsuita unokatestvére, aki az ilyen összejöveteleket mindig e szavakkal kezdte: “A szeretet próbája az önfeláldozás, mércéje az önzetlenség.” Ez aztán nagyszerű! Megkérdeztem tőle: “Szeretné ön, ha az ön iránti szeretetem a boldogságomba kerülne?” Azt felelte: “Igen.” Hát nem elragadó? Nem lenne csodálatos? Ő szeretne engem az ő boldogsága árán, és én szeretném őt az én boldogságom árán, úgyhogy két boldogtalan ember lenne, de sokáig éljen a szeretet!”
    “Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod.”

    Anthony de Mello (Ébredj tudatára!)

    1. Nem, hogy ide illik talán… inkább megkoronázza az én korábbi össze-vissza gondolataim. Hálás köszönet érte Attila! Nem találkoztam korábban ezzel a gondolattal, de nagyon tetszik. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Top