Na jó, most már elég késő van (szokták mondani), akár beszélgethetünk a szenvedélyről + szerelemről is. 
Jól érzem, hogy ebben az átfordult vagy inkább kifordult világban egyre nagyobb hiánycikk az igazi, tiszta, mindent elsöprő, építkező, szárnyaló, önzetlen és kölcsönös szerelem? Ami mindent felperzsel, egyértelműen egymás felé irányít, mint mágnes vonz, mindent felülértékel, hullámzásai után egyértelműen (közös)útra tesz… na szóval, amikor megjelennek és ott is maradnak tartósan azok a bizonyos pillangók gyomortájon.
Meg van ez az érzés? Talán most éled… vagy épp még emlékszel rá… de az is lehet, hogy már nem is nagyon emlékszel már rá, de nagyon várod. Nos? Elő az élményekkel!
Miért hoztam ezt a gondolatot? A héten egyik témánk a szerelem volt. Arról beszélgettünk, hogy jó-e ez a sok pillangó a gyomorban, vagy sokkal jobb, egyszerűbb, kényelmesebb, célszerűbb egyedül járni az utat, vagy épp egy biztonságos, kiszámítható, aránylag jól működő, középszerű kapcsolatban könnyebb létezni?
Elképesztően eltérőek a vélemények. A nagy átlag foggal-körömmel ragaszkodik a régi, döcögős, de létező kapcsolatához. Betegesen fél a magánytól, amit összekever az egyedülléttel. Esetleg betegesen fél az elköteleződéstől, amit összekever az összetartozással. Esetleg retteg a szerelemtől, amikor elveszíti az irányítást és összezavarodva, álmatlanul, étlen-szomjan, kérdések között vergődve, bizonytalanul bóklászik a világban, amit összekever az ösztönökkel, hormonok által diktált szenvedéllyel.
Hogy is van ez? Szét lehet választani a lélek és a test szenvedélyét, érzéseit? Létezik ez egyszerre, vagy csak Hollywoodi filmek generálták a kollektív tudatalattiba azt a téveszmét, hogy létezik ez a valami, ami oly magasztos, megfoghatatlan és talán elérhetetlen, vagy talán épp elcsíphető, átélhető? Kell ez? Az is elfogadható, ha valaki nem kér ebből? Ha nem kér, akkor talán csak azért, mert fél, retteg, sőt teljesen biztos benne, hogy nem engedheti meg magának? Lehet, hogy azért nem kér belőle, mert akkor nem tud figyelni az ügyeire, nem tud szárnyalni? Vagy azért nem kér belőle, mert a csomag egésze kompromisszumokkal fogadható be és az egó ezt nehezen tudja összeegyeztetni?
Én azt gondolom, hogy nagyon eltérőek, nagyon mások vagyunk, nagyon különböző értékrendek mentén tudunk és akarunk élni. Kényelem? Biztonság? Kiszámíthatóság? Impulzusok? Vágyak? Szenvedélyek? Tűz és lángolás vagy inkább folyamatos parázs? Vagy leginkább egy tartós várakozás a biztonságos “bunkerből”? Ki tudja?!?
Magát a szerelmet mégis az Égiek ajándékának tekintem. Jó esetben egy életen át elkísér, másoknak jut belőle több, szépen sorban egymás után, olyan tempóban, ahogy a változás zajlik bennünk, ahogy a másik hozza a választott feladatainkat, ahogy készek vagyunk rá. Ma azt gondolom, hogy a bánatba azzal a sok pillangóval 
összességében minden vergődéssel együtt mégis jó dolog, ha megkapjuk a Gondviselés támogatását, hogy jókor, jó helyen találkozzunk azzal, akivel épp kell. 
Szerinted?
Az élet szép! Mondtam már?
————————–
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®