Home / életvezetés / Randevú magammal

Randevú magammal

Ha egy hagyományos randevúra gondolunk, ott is aránylag hasonló a forgatókönyv. Egyre többször találkozunk, így egyre jobban megismerjük egymást. Szerencsés esetben ettől egyre inkább megkedveljük egymást, majd azon vesszük észre magunkat, hogy szeretjük a másikat – és közben magunkat is. Hiszen az ilyen időszakokban futjuk a legjobb formánkat olyan értelemben, hogy megmutatjuk mindazt magunkból, akik vagyunk… vagy akik lehetnénk.

Miben más a randevú önmagunkkal? Semmiben.

Ha megnézzük egy párkapcsolat első időszakát, akkor majdnem mindegyikben benne van a közös program, érdekes események, közösen átélt élmények, együtt töltött (minőségi) idő. Amikor megmutatjuk a másiknak, hogy nekünk mi ad örömet, mivel töltöttük az időnket, amíg Ő nem volt, és mi lehet számára talán izgalmas, hasznos vagy érdekes. Ugyanígy fordítva. Rámegyünk egymás térképére. Ebben a szakaszban még bátran mutatjuk meg mindazt, ami nekünk fontos, ami bennünket tölt. Bízva abban, hogy ezzel együtt leszünk érdekesek, szerethetők. Ebben az időszakban még fel sem merül bennünk, hogy erőszakkal feladjunk bármit abból, ami nekünk annyira kedves. Az csak valamivel később indul be, amikor észrevétlenül lemondunk sok mindenről, ami korábban fontos volt. Jó részéről azért, mert szerencsés esetben jönnek helyette újak, amik mondjuk érdekesebbek, míg sajnos jelentős részéről egy belső kényszerből, valamiféle megfelelésből, mert esetleg nem ment át az adott kedvtelésünk a másik mércéjén. Így nyíltan, vagy gyakrabban rejtve, de utalások által megérjük, hogy nem teljesen vagyunk érdekesek. Az egész csomag annyira nem kell.

Megtörténik a változás. Törvényszerű. Az egyik világ találkozik a másikkal. Ideális esetben ketten együtt létrehoznak egy harmadikat is, a közöset, így a három Univerzum jóval nagyobb közös halmazt képes alkotni. Kevésbé ideális esetben nem növekszik a világ, inkább valamelyik beolvad a másikba, ezzel feladva egy fontos részt önmagából.

Most akkor mi-idő helyett én-idő?

Megfigyeléseim azt mutatják, hogy bizonyos emberek rendkívül jól érzik magukat önmagukkal, míg mások fuldokolnak, ha napokra, vagy akár csak órákra, de egyedül maradnak. Van, akinek lételeme az önmagára szánt minőségi idő, míg mások csak mi-ként képesek önmagukról beszélni, és az egész létezésüket is így tudják definiálni. Közös facebook oldal, közös email cím és folytathatnám… Talán, mint mindenben, itt is az arany-középút a célravezető. Egyik felé sem jó elbillenni, hiszen a mi-érzés is lehet zsákutca, ha nem foglalkozunk azzal, hogy esetleg két különálló lény  nem feltétlenül változik egyforma tempóban, és ráadásul egyforma irányba. A másik verzió, amikor elképesztően jól érezzük magunkat is válhat bebetonozott életté, mert a megszokás, a kényelem vagy az önzés azt a tanácsot adhatja, hogy senki sem felel meg igazán az elképzeléseinknek és legjobb magunkkal, magunkban, hisz akkor nem kell kompromisszumokat kötni.

Mindenkinek ugyanaz lesz jó?

Sokan felismerték, hogy az önmagukra szánt minőségi idő MEGTÉRÜL. Még többen tudják, hogy ha valaki OK, akkor egy idő után minden és mindenki OK lesz körülötte. Igen. Általánosságban így működnek a dolgok. Tanácsolhatjuk másoknak, hogy ne álljanak a sor végére, képviseljék magukat, működtessenek egy önérdek-érvényesítő magatartást. A mártírok előbb kapnak Oscar díjat, mint arany-érmet, nem éri meg. Mérgezi magát és a környezetét is az, aki látszólagos önfeladásával csak a világot akarja szolgálni. Igen, ez mind szép és jó! Mondhatjuk, de igazából az az igazság, hogy ha nem az övé a megoldás, akkor úgysem érti. Sőt! Lepattan róla, mert igazából nincs igénye sem rá. Más feladatokkal jött erre a világra, más dolgokat vállalt, mást kell megtapasztalnia. Talán ez a LEGNEHEZEBB felismerés az úton. Vannak hasonlóságok, vannak olyan “okosságok”, amik sokaknak adhatnak megnyugvást, felismerést, sőt valódi áttörést is. De erre nincs garancia, mert egészen egyszerűen ha nincs hozzá köze, akkor a megoldása sem tud ez lenni.

Mégis arra jutottam, hogy az a legideálisabb, ha bátran merünk szerelembe esni egy másik emberi lény irányába és legalább ugyanilyen intenzitással önmagunkba is. A legeslegjobb ezt felváltva működtetni, folyamatosan, vagy teszem azt, akár egyszerre. Leginkább úgy szokott a legklasszabbul működni, ha kezdésnek valaki meglehetősen boldog korszakát éli önmagával, akkor arra a világ kíváncsi lesz. Tudni akarják a titkát, keresni kezdik a társaságát. Mágnesként vonzza az érdeklődőket, akik örömmel és szívesen töltődnek egy önmagával jóban lévő társaságában. A szerelem átragyog mindenen. Így óhatatlanul bekövetkezhet, hogy nem csak magába és a világba lesz valaki szerelmes, hanem megéli ugyanezt egy másik lény felé is. Aki mondjuk pontosan itt tart a saját életében. Így lesz kölcsönös és építkezős az a világ, amiben legalább olyan fontos szerepe lesz az én-időnek, mint a mi-időnek. Az ideális arány megtalálása pedig csak rajtunk áll.

Az élet szép! 🙂 Mondtam már?
———————————————————————–
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Top