Home / coaching / Sablonmentesen

Sablonmentesen

Azt sem tudom, honnan kezdjem a témát, amit ma szeretnék megbeszélni Veled….

Még hideg tavasz volt, amikor a hozzám érkezett levelekre, kérdésekre válaszolni kezdtem, lelkesen felvettem videóra, hogy sorban feltöltsem, ahogy a kérdések érkeztek. Aztán, gondolom a facebook keresőrobotjainak köszönhetően naponta több tucat videó érkezett az arcomba, amelyben kollégák és önjelöltek elmondták helyettem (is), akár jobban a dolgokat. 

Akkor eldöntöttem, hogy kicsit kiürítem a szervezetemből a virtuális világ nehezékeit és digitális-detoxba kezdtem. Természetesen nem zártam el az internetet, hiszen több más cégnek, vállalkozónak csinálom a közösségi médiáját, de a saját területemet erősen szolid üzemmódra tettem.

Ami meglepett, az a kedves érdeklődés, privát olvasói levelek, hogy jól vagyok-e. Igen, az emberek olykor azért “tűnnek el”, mert összecsapnak a hullámok a fejük felett és túlélő üzemmódra kapcsolnak, máskor pedig felülkerekedik a józan ész, és azt teszik, ami leginkább szolgálja az élő ÉLETET. Én is így tettem, tehát nem volt gond, baj vagy épp szomorú probléma. Hálás köszönetem minden aggódó érdeklődőnek!

Visszatérve a visszatérésemre. Megosztok Veled egy okot, ami távolmaradásra késztetett. Elszomorított, felbosszantott vagy csak aggodalomra adott okot, hogy bizonyos oldalak, (szak)emberek, cégek úgy gondolják, hogy az embereket tényleg lehet dobozolni, sablonok mentén ide-oda tenni, egyen szabásmintákba tuszakolni. Elég elmondani egy tutit és az mindenkinek bejön. Jönnek az okos gondolatok, bölcs idézetek, arcba mondó, mélyen a kamerába néző videóbejelentkezések. Felül kellett a saját működésem is vizsgálnom… ez benne van az önismereti munkában kőkeményen.

Szóval TOVÁBBRA is azt hiszem, hogy sablonmentesen kell gyalogolnunk azon az egyéni úton, amit választottunk magunknak. Lesznek darabkák, amiket felvehetünk az útról, mert Lajosnak meg Marisnak is működik, de olyan darabok is lesznek, amit célszerű azonnal kiejteni a kezünkből. Hiszem azt, hogy a bölcsesség mindenkiben benne van, a belső iránytű működik – ha akadozik, akkor le kell porolni! Eredendően mindannyian csatornázottak vagyunk, csak olykor nem merjük elhinni és áramoltatni a kapcsolatot a Mindenséggel.

Nem kell megrettenni, ha időszakosan megtorpanunk. Bátran lehet segítséget vagy inkább támogatást kérni, de csak ahhoz, hogy közösen ránézzünk az útelágazásban a kereszteződésre. Lehet ez család, barát, külső szakember – függ mindig az egyén történetétől, aktuális érzelmi és mentális állapotától. Nem ugyanazzal a témával megyünk kineziológushoz, pszichológushoz, családállítóhoz, coachkoz vagy épp baráthoz.

Ezen a szép nyári hétvégén azt javaslom magunknak, hogy alakítsuk a szabásmintáinkat teljesen magunkra. Tegyük ezt sablonmentesen, inkább kreatívan, bátran. Ahogy ÉLNI is érdemes. Nem véletlenül használom a szlogenemet olyan rég: aki elhiszi, hogy TÖBB van benne, majd meri nyitogatni magát, az meg is fogja tapasztalni ezt.

Az élet szép! Mondtam már?
————————–————————–———————-
Hegedüs Erika ©

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Top