A Valentin-nap sokakból mély ellenállást vált ki, megint másokban pedig felkorbácsolja szunnyadó elvárásait. Hogyan lehetséges, hogy aránylag normális emberekből a legrosszabb oldalát hozza ki egy ünnep? Miért olyan nehéz kellő távolságból szemlélni az egész őrületet?
Kutatok az emlékeimben, amikor még értettem ennek az ünnepnek az értelmét. Azt régen is gondoltam, hogy egy kereskedelmi szemléletben, egy kapitalista felfogásban fontos sarokpontok az ünnepek, extrém mennyiségű bőrt lehet róluk lehúzni és jelentős profitot ki lehet belőlük csikarni. Ezen felül nem sok minden más jutott eszembe. Lehet, hogy furán van ez nálam bekötve, de anno, amikor még együtt voltam a férjemmel, mindig sokkal jobban örültem a semmilyen időponthoz kötődő, spontán, váratlan virágcsokroknak, meglepetés programoknak, mint a február 14-én, hosszú sorban-állás után beszerzett régóta a virágüzletben sorakozó, a nagy napra várakozó ilyen-olyan virágocskának.
Izgalmas dinamika jellemzi a szerelmes embert ebben az időszakban. Ha nem kap virágot, masnis csokit, plüssmedvét, szívecskés lufit… és még a barátnői rá is kérdeznek, hogy mit kapott, extrém ciki bevallani, hogy kapott szerdán, vasárnap, múlt hónapban, ezt vagy azt, meg így és úgy… na de a „nagy napon” akár nem kapott semmit. Hallottam már olyat, hogy inkább bekamuzta az akármit, csak ne égjen be a barátnői előtt. A legfurább, hogy még a józan eszűeket is megtámadja a téma, akiket egyáltalán nem lehet dróton rángatni. Kicsi hiánnyal a szívükben figyelik az este menetét, ha párjuk esetleg normál hétköznapi menetrend szerint működik. Sőt! Még az elvárások is csatát nyernek ilyenkor és következetesen szóvá is lesz téve, hogy legalább egy nyamvadt rózsaszállal jöhetett volna, ha már úgyis ünnep van. Amiből persze gyakorta ellen-ellenállás generálódik, hogy már miért pont gombnyomásra kellene színt vallania a szerelméről?! Végül pedig az ilyen reakciók és ellen-reakciók rendre vitákba vagy sértődésekbe torkollnak.
Követelmények mentén
Persze mini közvélemény-kutatásomból az is kiderült, hogy a férfiak már előre készülnek. A meglepő, hogy nem a szerelmük nyomatékosítása céljából. Sokkal inkább azért, mert él bennük a korábbi év/évek hisztijei, elvárásai és szemrehányásai, így sokkal egyszerűbbnek és komfortosabbnak tűnik, ha ennek megfelelően viselkednek. Hozzák a normát. Amit ilyenkor „illik”. Működtetik a protokollt és akkor nincs feszkó, nyugodt marad az este, sőt még pár bulisabb pillanatra is számíthatnak, ami sokfelé egy hosszabb kapcsolatban már egyre ritkább az idő előrehaladtával.
Amikor a másik nemet interjúvoltam, akkor azért az is kirajzolódott, hogy neki egyáltalán nem fontos, nem is figyeli, már nem is emlékszik, nehogy már csak ezen a napon kapjon ajándékot stb. stb., de aztán pontosan előkerültek az emlékek. Sehol nem volt 1 szál tulipán, sehol nem egy közös esti séta. Helyette a wellness-hétvégék, az extra síelések, a különleges vacsorák, az eljegyzési gyűrűk kaptak említésre méltó helyet.
Végül legörömtelibbek azok a történetek voltak, amiben a párok azt mesélték, hogy mindenki úgy és azt kapta, amiből igazán érezte, hogy a másiknak fontos, a másik szereti. Ha kellett jöttek az ajándékok, elismerő szavak, testi érintések, és leginkább kölcsönösen. Pont úgy, ahogy az év többi napján már megfigyelték, hogy a másik minek örül. Igazán.
Hol marad a spiritusz?
Szerencsére azért voltak üdítő ellenpéldák is. Egyetlen közös volt bennük. Egyformán, kölcsönösen és leginkább folyamatosan működtetik a párkapcsolatukat, szó szerint bele-teremtik a létezésbe, így maga a szerelem érzése is megfelelő intenzitással, kellő dinamikával élő marad. Ráadásul ez tök független a Valentin-naptól. Viszont mivel tudják, hogy ez kb. olyan mint egy cserépkályha, ha nem tesznek folyamatosan a tűzre, akkor az a finom meleg egyre halványabb lesz, és ha a parázs is kihűl, akkor nem marad más, mint újra meg kell gyújtani a tüzet. Az pedig macerás. Nem is kicsit.
Hegedüs Erika
Az élet szép! 
Mondtam már?
————————————————————————-
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®