Január első napjaiban egy élő TV-műsorban találkoztam egy ismert és kedvelt számmisztikussal. A váróteremben jót beszélgettünk, amíg adásba nem kerültünk. Az új év minden derűjével megkérdeztem tőle, hogy milyen lesz a 2018.
A piszok nehéz kifejezés helyett egy másikat használt, de azt most nem írnám le 
és fogalma sincs hogyan csomagolja úgy be, hogy a TV-néző számára fogyasztható legyen.
Ugyan, csak lesz benne jó?! – kérdeztem vissza.
Persze – válaszolta – meg rohadt sok feladat, teher, tanítás, kihívás.
Na eltelt az év 2/3 része. Mindaz, amit mesélt, szerintem nagyon közel van mindannyiunk valóságához. Volt itt bőven mindenféle nehezítés, kihívás, oktatás, elbizonytalanítás, fájdalom, félelem, betegség, szomorúság, feladat, teher. Ezek jó része benne vannak a láthatatlan virtuális hátizsákjainkban.
Húzd ki magad! Mozgasd meg a nyakad, kicsit a vállad. Érzed? Kicsit (vagy nagyon) érezhető a hátizsák pánja. Nyomja a vállakat.
Szerencsés keveseknek ha van is feladat, kihívás, feladat – teljes erőbedobással, logikával, szenvedéllyel megoldják. Sorban, egymás után. Könnyedén viszik azt a virtuális hátizsákot, észrevétlen a nyomás.
A nagyobb tömeg inkább zsonglőrködik, hogy melyikkel kezdjen, hol folytassa. Mi a fontosabb, mi nem kér épp “enni”, hol kell tűz-oltani. Sokunknak vannak sebei, félreértett mondatai, be nem fejezett körei. Vannak elindított akcióink, amelyek olykor túlnőnek rajtunk, de menet közben már nem lehet kiszállni, erőt összeszedve végig kell csinálni. Csak akkor lesz majd megpihenés. Aztán vannak terhek, amelyek valahogyan átugrottak hozzánk, de valaki mástól erednek. Vannak kidolgozatlan lelki-sebek, amelyekkel ha nem foglalkozunk, akkor tagadásba megyünk át és mindent, sőt mindenkit hibáztatunk, csak épp a megoldáson nem dolgozunk. A legnagyobb nehezítés benne, hogy pont a tagadás miatt nincs rálátásunk a helyzetre és saját elakadásunkra.
2018 szeretlek. 
Van, hogy nem annyira, vagy épp semennyire, máskor meg csak nézek ki a fejemből, amikor utólag összeáll, hogy a bezárt ablak azért kellett, hogy a később kinyíló ajtóra legyen figyelem. A könnyes szemmel mesélő ügyfelem, akit kirúgtak, néhány héttel később nevetve meséli, hogy a legjobb dolog történt vele, hisz az elküldés nélkül sosem kezd el új dolgot tanulni és nem csodálkozik rá rejtett tartalékaira. A másik történetemben kiderül, hogy ők nagyon boldogok, csak ez és az, meg amaz nem stimmel… majd néhány héttel később miután kimondták egymásnak, hogy igazából cseszettül vacak a közös életük, most dolgozni kezdtek kapcsolatukon és szemmel látható a változás.
Szóval itt vannak azok a feladatok. Elég rendesen. Nálad is megjelentek? Tanítanak? Virtuális hátizsák pántja vágja már a vállaid? Ha itt a jel, akkor tudnod kell, túl sokat cipelsz. Ha jól sejtem, azt vállaltuk, hogy visszük azt a hátizsákot, akár végig az úton. Talán igazán csak arra van lehetőségünk, hogy megnézzük, hogy miket is cipelünk, ‘kezünkbe vegyük”, foglalkozzunk velük. Ahogy ránéztünk valamire, lesz megértésünk. Lehet, hogy ezzel azonnal el is tűnik a kezünkből. Talán csak kiderül, hogy a felére zsugorodik és máris mehet vissza a zsákba. Az is lehet, hogy jobban megszemlélve kiderül, hogy már nincs is szükségünk rá, nem is tartozik hozzánk, így könnyűszerrel letehetjük az út szélére és mehetünk tovább.
Van választásunk. Van lehetőségünk könnyíteni a sorsunkon – és így azokon a virtuális hátizsákokon is. Olvass a sorok között, értsd jól, értsd úgy, ahogy támogat Téged, ahogy szívem minden szeretetével szeretném most eljuttatni hozzád! Senki sem kéri, hogy megszakadásig cipeld a hátizsákot. Tudatosan dönthetsz, hogy kipakolsz belőle. A rendrakás csodákat tesz.
Ha pedig még lassan vagy kész arra, hogy levedd azt a zsákot és belenézz – legalább olykor-olykor ajándékozd meg magad egy értő kezű masszőrrel, aki lelazítja megkövesedett vállizmaidat, ha már annyira ragaszkodsz ahhoz, hogy mégis a nehéz csomagot cipeled még egy ideig tovább.
Az élet szép! 
Mondtam már?
————————–
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®