Home / életvezetés / Álszentekkel nem érdemes hadakozni

Álszentekkel nem érdemes hadakozni

Gyakran írok élettörténetek kicsiny szeleteiről, amiket valóban az élet ír, de természetesen írói szabadságomnak köszönhetően tetszőlegesen színezem, formálom. Miért? Sosem X vagy Y kibeszélése a cél, sokkal inkább mechanikus működésünk bemutatása. Azt szeretném láttatni történeteimen keresztül, hogy mindannyian esendők vagyunk, olykor hibázunk, máskor pedig elképesztően tehetetlenül sodródunk egy-egy végzetes esemény felé.

Amikor kívül vagyunk, oly könnyű sarkosan fogalmazni, bántóan odaszúrni, határozottan pálcát törni a másik felett. Közben egyetlen percet sem töltöttünk a másik cipőjében, egy kicsi részletét sem ismerjük jelenlegi történetének, vagy korábbi sérüléseinek, ami oda vezetett, hogy épp abban a döntésben vergődik, amit ösztönei által vezérelve meghozott.

Még 2015-ben írtam egy történetről, ami meglepő nyomógombokra talált sokaknál. Már szinte nem is emlékeztem rá, hiszen azóta annyi új történet jött velem szembe, míg egyik nap Anikó rákérdezett, hogy mi lehet a történet hőseivel. Elsőre nem is ugrott be, hogy kiről szólt a mese. Aztán visszaolvastam, közben Anikó is megírta saját véleményét oldalán. Nagyon frappánsan fogalmazott, ajánlom elolvasásra, minden szava üt. 🙂

Most újraolvasva, már kellő távolságból szemlélődve újra feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mi váltott ki ilyen méretű haragot, ellenállást a teljesen normális, kedves olvasókból? A szeretői kapcsolat? A megszületett gyerek? A hazugságok sora? A titkok garmadája vagy az, hogy azért nem változtatnak, mert még egyiküknek sem fáj eléggé? Ki tudja? És kinek van joga véleményt formálni, ilyen sarkosan fogalmazni? Ráadásul engem hibáztattak, amiért aránylag semlegesen, elbeszélő módban írtam róla, tök külső megfigyelőként. Semmilyen véleményt nem tettem hozzá, senkit nem ítéltem meg vagy el, egyszerűen csak meg szerettem volna mutatni, hogy ha nem fáj eléggé, akkor extrém helyzetekbe tudjuk magunkat kergetni.

Álszent világ

Egészen addig könnyű megítélni egy másik embert, amíg a kerék úgy nem forog, hogy velünk történik valami olyan, amit nehezen tudunk értelmezni, amire nem vagyunk büszkék. El is sodorhatnak érzelmek, félre is értelmezhetünk helyzeteket és kerülhetünk olyan állapotba, amit utólag magunknak sem tudunk megmagyarázni. Bizony. Bárki. Bármikor. Még az is, aki a felszínen feddhetetlen és makulátlan.

Mindenkinek vannak kanyarjai

Emlékszem egy másik hasonló történetre. A lány az esküvője előtti héten találkozott egy férfivel, aki teljesen megbabonázta. Leültek a irodaház éttermébe egyetlen ebédre. Aztán minden megváltozott. A lány a következő szombaton férjhez ment, mert már túl nagy volt a lendület, de aztán rá két hétre már nem tudott parancsolni szívének és összekötötte az életét azzal a másik férfivel. Hogy volt-e joga hozzá? Fogalmam sincs. Hogy összetörte-e a férje szívét? Biztosan. Hogy az élet Őt igazolta-e? Szerintem igen. Így 12 év távlatából a közös kislányukat nevelve azt mondom, hogy a legjobb döntést hozták. Meg kellett szenvedniük a közös történetért, megbírálták őket sokan, ők is bántottak sokakat. Most mégis közös az út, amin családként járnak. Ha pedig jóval távolabbról nézzük, akkor még akár az is lehet, hogy neki kellett valamit törleszteni az első férjével szemben.

A másik történet is egy esküvővel függött össze. Ott főhősünk, a szingli harminc körüli lány egy balatoni kiránduláson habarodott bele álmai lovagjába, kinek a következő héten volt az esküvője. Hatalmas szerelem lett közöttük, ami jó tíz évig tartott. Mi volt a történet pikantériája? Az, hogy a férfi azon a következő szombaton feleségül vette a másik nőt és végig megtartotta házasságát.

A lány tíz évig élt az ingázó férfi mellett, férfivel, férfi nélkül. A feleség is tudott a viszonyról, mert ilyen hatalmas érzelmeket nem lehetett eltitkolni. Leginkább egymásra várt a hármas. Aztán amikor főhősünk minden ereje elfogyott és feladta a várakozást, akkor a háromszögből kilépve, a férfi beújított egy újabb nőt és maradt a játszma feleségével és szeretőjével. Főhősnőnk megszabadult az egy évtizedig tartó köteléktől, de lelkében ott cipeli tovább azokat a sérüléseket, amiket már nagyon nehéz letenni. Bűnös volt? Naív? Számító vagy gyarló? Szegény házaspár? Romboló szerelmi háromszög? Még talán azok sem tudták pontosan, akik részesei voltak, akkor mi, a partvonalról hogyan tudnánk mindezt megállapítani? Sehogy!

Mielőtt ítélkezünk fontos lenne megállapítani, hogy miért tesszük. Minden kimondott szó rólunk, saját személyiségünkről ad tanúbizonyságot. A mi hitrendszereinkről, ósdi hiedelmeinkről, megkövesedett felfogásunkról árulkodik. Annyi-annyi minden változik itt a világban. Amit egyszer megítéltünk, lehet, hogy másszor elkövetünk. Ami egyszer iszonyat, máskor már hívogat. Abban hiszek, hogy előre eltervezett utak vannak, megélendő feladatokkal. Ahhoz pedig vannak “játszótársak”, akik vállalták a szerepeket a történetben, mert illeszkedik az ő saját, vállalt történeteikhez. Egymást segítjük, hogy megéljük, tanuljunk belőlük, tapasztaljunk és szintet lépjünk. Ezért jöttünk. Vagy szerinted másért?

Ma Ő, holnap én. De olyan is lehet hogy épp Te! Sőt! Még olyan is lehet, hogy mi mindannyian összekeveredünk bizonyos történetekben, bizonyos vállalt szerepekkel. Próbára leszünk téve és nehéz lesz kívülről megállapítani, hogy jól döntöttünk-e. Bőven elég lesz nekünk, magunknak megküzdeni a kérdéseinkkel.

Az élet szép! Mondtam már?
—————————————————————-
Hegedüs Erika ©
Több van benned, mint gondolnád! ®

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Top