Home / gondolatok / Komolyan, kell a párkapcsolat?

Komolyan, kell a párkapcsolat?

A szomszéd kertje mindig zöldebb. Mivel sokszor élünk szimplán a fejünkben, elménk megtévesztő tekervényei között, így ennek a mondásnak komoly alapja lehet a hétköznapokban.

Aki elszürkült párkapcsolatában vergődik épp, nagyon vágyik pezsgésre, vibrálásra, izgalmakra. Vagy a megszokott kapcsolat felfrissítésével képzeli ezt, vagy kikacsingatással. Vágyakozva nézi facér ismerőseit, hogy milyen színes és változatos életet élnek.

Aki túljutott korábbi szakításán, begyógyultak sebei és nagyon vágyik már egy kapcsolatra, az sóvárogva nézi a párkapcsolatban élőket, akik biztonságos burokban, harmóniában élhetnek párjukkal.

Igen, látszólag, kellő távolságból mindkettő tűnhet nagyon idillinek.

Mi a valóság?

Na erre a kérdésre egészen biztosan nem tudok válaszolni. Nem is kell szerintem. Mindenkinek más lesz. Viszont egyet tudok: mostanában nagyon nehezen megy a működtetésük (megnyugtatóan, kiegyensúlyozottan, harmonikusan stb.). Ügyfeleim, barátaim közül sokan szenvednek a tartós egyedülléttől, de sok párkapcsolatban élő, – aki megtisztel az életük árnyaltságának megmutatásával – beszámol számtalan bizonytalan, szomorú pillanatról, amit a rózsaszín köd elmúlta után megél a párja mellett.

Izgalmas kaland, amikor egy asztal mellé ültetünk szingliket és párkapcsolatban élőkkel. Mesélnek, vágyakoznak, mindenki panaszkodik valamire, csak épp arra, amire a másik annyira vágyik. Hogy van ez akkor? Semmi sem jó nekünk? Valami vírus fertőzött meg bennünket? A kollektív tudatalatti tele van már szeméttel, ami letisztíthatatlan, mechanikus működést tesz csak lehetővé? Fogadjuk el? Forduljunk el? A homokba dugott fejek megoldják a problémát? Életünk végéig tisztogassuk elakadásainkat kineziológusnál, előző életes utaztatónál?

Ma szupervízióba vittem a témát, mert jó pár ügyfelem hozta mostanában a kérdést magával coaching üléseinkre, és éreztem, hogy meg kell beszélnem egy külső, pártatlan megfigyelővel. Egy jó barátomra esett a választásom, aki családos ember, vagány feleséggel, két csodaszép gyerekkel, a női nem nagy ismerőse és tisztelője, ráadásul még elég magas érzelmi intelligenciával is rendelkezik, amellett, hogy férfienergiákkal is el van látva rendesen. Vázoltam a témát, a közös kérdést, amit a szingli, értelmes, vonzó, tanult, csinos, harmincas, negyvenes ügyfeleim hoznak mostanában:

Mit csináljak, hogy tartós párkapcsolatban élhessek egy hozzám illő férfivel?

Miután kiveséztük a témát, útravalónak egy fontos kérdést kaptam: – Tényleg akarják?

Jó barátom kifejtette:

“Tényleg akarja az a csinos, értelmes, vonzó, tanult harmincas, negyvenes? Párkapcsolatot akar vagy pár kapcsolatot? Akarja azt is, amikor reggel a paplan alatt két köbméter pukival indítom a napot? Akarja azt is, amikor büdös pofával dumálni kezdek ébredés után? És azt hagyja, hogy a wc-n ülve mossam a fogam? Hogy áll ahhoz a témához, hogy nem fogom kifordítva a szennyesbe dobni mindig a zoknikat? Sőt! Van, hogy a kanapé mellett felejtem, ha túl jó a műsor a TV-ben. Azzal is együtt tud élni, hogy nem lesz kedvem mindig kitalálni dolgokat? Sőt, egy csomószor csak hallgatni van kedvem, ha nagyon fáradt vagyok. Lesznek vacsorák, amikor főzök vagy étterembe megyünk, de jó sokszor még bevásárolni is elfelejtek. Azt a fazont is akarja, aki nem mindig öltözik trendin és stílusosan? Az belefér, hogy néha lepukkanok, rossz kedvem lesz, bukok a céges dolgokon, ruppótlanná válok? Lehet kupi a kocsiban? Sőt a kocsi lehet régi? Villamossal jöhetek a randira? Azt lehet, hogy nem írok minden nap szép sms-eket? Belefér az is, hogy három elképesztő szex után a következő héten minden este elalszom a kanapén meccsnézés közben? Ja, és anyukához sem akarok vasárnapi ebédre járni, az is OK? És azzal mi van, ha nem tudok 30 év hűséget ígérni? Lehet, hogy a felgyülemlett stresszt úgy fogom levezetni, hogy arra nem leszek büszke…. Egyetlen embert akar minden szerepre, annak minden tökéletlenségével együtt, vagy van pár szerep, amire keres megfelelőnek látszó egyedeket?”

Gyorsan mondta. Szinte hadart, félig nevetett, hiszen viccnek szánta, én meg közben elképedtem. Mert megértettem az érem másik oldalát.

Eszembe jutottak a párkapcsolatra vágyók (?) vagy abban épp nem túl boldogok gondolatai:

– Jó lenne átugrani a kezdeti ismerkedést, a sok bizonytalanságot és macerát. Jó lenne 3 hónappal később lenni, amikor más stabil a dolog és kiszámíthatóbb.

– Na ide biztosan nem jöhetne be koszos cipővel vagy úgy, hogy szétdobálja a cuccait. Inkább megyek én hozzá.

– Nem akarom eltartani, keressen már többet nálam.

– Első randi után egy 40 plusszos pasi miért küld vigyorgó majomfejeket és további szimbólumokat pl. 2 egyszerű, érdeklődő mondat helyett?

– Kb. 20 éves, koszos szar kocsival jött értem. Legyen már jobb kocsija, mint nekem.

– Meg egy nyaralásra sem futotta, nekem kellett fizetnem a részem.

– Az a program neki, ha bokszmeccseket nézünk otthon a TV-ben. Egy rohadt színházjegyet nem képes venni.

– Nem kell olyan pasi, aki hetente beszél telefonon a régi nőjével, akinek a vinnyogó hangja szó szerint idegölő a “jaj Exy ne is mondd!” felvezetés után.

– Nincs kedvem olyannal együtt élni, akinek az a program, ha otthon együtt nézzük a tévét.

– Bevásárolok, hazacipelem – ő meg azt hiszi, hogy a paradicsom a hűtőben terem.

– Ha nem fogadja el a barátaimat, akkor nem tudok vele mit kezdeni, nem akarok változtatni a megszokott életemen.

– Ne lógjon ki a kapa a szájából. Az első randin, ha csak magáról képes beszélni, akkor milyen érdeklődést remélhetek a későbbiekben?

– Hat év után is azzal jön, hogy korai még a gyerekről beszélni. Mi a garancia, hogy 10 év múlva késznek érzi magát rá? Meddig várjak egy tökölődőre?

– Egyszerűen nincs kedvem randikra járni és hetente más-más kávézóban fészkelődve, újra és újra érdeklődő arccal megkérdezni: “és Te mivel foglalkozol?”

– Stílustalan, pitiáner, önbizalom-hiányos fószerek, hogyan legyek egy ilyennek a hátországa?

– Hogyan mutassam meg a lelkem, ha a netes társkeresőn, a levélváltás 16. percében a bugyimban turkál?

– Mit kezdjek egy olyan férfivel, akinek a 2. levelében az áll, hogy “és mit ebédeltél ma?”

– Az első randin a férfit csak az a téma érdekelte, hogy mennyire vagyok igényes a párkapcsolatokat illetőleg? Nem volt folytatás…

– Ha az anyja nem tanította meg enni és az első randin ott ül velem szemben egy malac, akinek a szájából folyamatosan kipotyog a kaja, miközben beszél, akkor inkább a következő két évben nem megyek randizni.

– Első randi után azonnal írt, hogy szeretne újra látni. A következő 2 hétben nem tudtunk időpontot egyeztetni. Közben egyszer sem hívott fel. 50 körül össz 3 sms egy férfitől elég gyermeteg…

– stb. stb.

Minél határozottabban látjuk, hogy milyen értékrend mellett szeretnénk élni, mi az, amiből nem tudunk és nem is akarunk leadni, annál jobban szűkül a kör. Annál kevesebben maradnak fent a rostán. Annál szúrósabb szemmel mustráljuk a piacot és annál kevesebb jelölt marad potenciális.

Ahogy gyűjtögettem a mondatokat, jókat nevettünk közben a lányokkal, de volt benne önirónia, kicsi cinizmus, szomorúság és persze derű a saját hülyeségeink felett. Láttuk a dobozokat, amelybe mindannyian szeretnénk betuszkolni az ideális társat, de az sehogy sem illik bele, kilóg, belóg, átlóg, észrevétlen… Mint az a gyerekkori illesztős, logikai kockajáték.

Ahhoz kellett logika. Ahogy pár kapcsolathoz is, ha szeretnénk összehangolni a sok igényt, így a legtöbbet kihozni belőle. Ha ez a cél.

Ahhoz viszont szív kell az értelem mellé, ha egyetlen (ugyanabban) párkapcsolatban akarjuk megélni a mélységeket és magasságokat. Gyakorolni az együttműködést, összesimulást, egyezőségeket és különbözőségeket, harcokat és kibéküléseket, csapatjátékot és szabad szárnyalást, fényt és sötétséget. Ha ez a cél.

Látjuk még, hogy mi a cél? A kérdés marad: “Tényleg kell a párkapcsolat?”

A válasz természetesen egyéni, mindenki maga nézzen körül a lelke zugaiban, egója tekervényeiben, elméje fixált képei illetve szíve ezer gyógyulóban lévő sebe között, hogy mire kész, mennyire van távol a valóságtól az a bizonyos, vágyott állapot… és mindaz, amit tenni kell, lehet, célszerű… azt megtette-e. Rugalmas még, kíváncsi és nyitott, vagy inkább marad a csodavárás pozíciójába kövülve? Rutinok megvezetnek, hiedelmek és ósdi elvárások leblokkolnak? A fáradtság, kiégés és csalódás győz, esetleg a mesevilág királylányai maradunk a toronyszobában, vagy átgondoljuk és újratervezzük az egészet?

Félünk még, vagy inkább lépünk? Elsőre elég kis időre a tükör elé állni és önismereti utazást tenni… aztán egyéni történetünk szerint rendet tenni.

A többit pedig bízzuk az Égiekre. Mert vannak olyan jelek is, melyek azt erősítik bennem, hogy amit meg kell tanulnunk, azt nem kerülhetjük el. 🙂

Hegedüs Erika

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Top